A nemesócsai alapiskola Móra Ferenc nevét viseli

Nemesócsa. Móra Ferenc nevét vette fel a múlt héten szombaton a helyi magyar alapiskola.

„Jó érzés ma magyarnak, jó érzés ma ócsainak lenni – ezekkel a szavakkal szólt az egybegyűltekhez Jancsó Anna igazgatónő a nemesócsai alapiskola szombati névadó ünnepségén. – Jó érzés, hogy ezentúl közünk lesz egy olyan személyiséghez, akinek meséin, regényein nemzedékek nőttek fel.” A hivatalos okiratot, amely alapján az intézmény ezentúl a Móra Ferenc Magyar Tannyelvű Alapiskola nevet viselheti, Szigeti László oktatási államtitkár adta át az igazgatónőnek.

„Az Európai Unióban a kétségkívüli előnyök mellett számtalan veszély is leselkedik ránk, az egyik a beolvadásé. Azt hiszem azonban, hogy mi, magyarok, soha nem követjük el azt a hibát, hogy megfeledkezünk őseinkről, elveszítjük gyökereinket. Ennek elkerüléséhez minden bizonnyal hozzájárul a mai nap is, amikor névvel jelölünk egy iskolát, egyet a több mint 300 magyar tannyelvű szlovákiai alapiskola közül” – mondta Szigeti.

Szombaton felavatták az iskola névtábláját, logóját és címerét is, Győry József, Szabó András, illetve a gútai Schola Privata Gutaiensis tanárainak alkotását. Nagy Róbert – aki csakúgy, mint Szabó András és Szokol Dezső, a gútai magániskola alapítója, egykor Nemesócsán koptatta a padokat – Móra Ferencről készült olajfestményt készített alma matere számára. A névadó tiszteletére kopjafa is került az iskola kertjébe, Zsapka Károly tanyi fafaragó alkotása.

A kopjafa előtt elmondott beszédében Gáspár Tibor, gimnáziumi tanár Móra Ferenc munkásságát méltatva kiemelte az író kettős kötődését a magyar kultúrához. „Ez a kötődés részben irodalmi, részben régészeti, hiszen Móra sok időt fordított néprajzi, történelmi, muzeológiai kutatásokra – mondta. – Móra a Habsburgokat okolta Magyarország romlásáért, és egész életében kiállt az ország függetlensége mellett. Mindig azt hangsúlyozta, hogy olyan uralkodóra van szükség, aki nemcsak uralkodik, hanem együtt is érez a néppel.” A tanár úr arra is rámutatott, hogy az író Trianon után sokat foglalkozott az önbecsülés, az önbizalom kérdésével. Vallotta: önbizalom nélkül nem lehet jövőt építeni, vissza kell adni a népnek az önmagába vetett hitét. „Talán ez Móra egyik legfontosabb üzenete a mai kor embere számára. Fontos, hogy egészséges önbizalommal, ne Trianon által megbélyegzett, fapados állampolgárként, hanem egyetemes értékeket teremtő, alkotó nemzetként csatlakozzunk az Európai Unióhoz” – tette hozzá.

Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Móra Ferenc unokája, Kovács Györgyné Vészics Márta és családja. „Nagyapám mélységesen hitt az emberek becsületességében, tisztességében és vallotta, szeretet nélkül nem lehet élni – szóltak kedves szavai az egybegyűltekhez. – Önéletrajzi regénye, a Kincskereső kisködmön utolsó mondatában tömören így fogalmazta meg hitvallását: A szeretet az élet. Én is azt kívánom nektek, gyerekek, hogy a ködmön soha ne szorítson benneteket, hallgassátok a kolomp szavát, és érezzétek a rőzsetűz melegét.”

Az ünneplő iskolának könyvcsomaggal kedveskedett a Móra-unoka, a győrújbaráti testvértelepülés és testvériskola zászlót, a szülői szövetség emléktáblát, a nemesócsai önkormányzat emlékplakettet, a tanyi önkormányzat és a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége könyvajándékot adományozott az iskolának. Az ünnepi műsorban a győrújbaráti Csobolyó néptáncegyüttes, a helyi Oucha fúvószenekar, valamint az iskola egykori és jelenlegi diákjai léptek fel. A szülői szövetség által ajándékozott emléktáblára a következő Móra-idézet került: „Akárhová kerülsz, állj meg a talpadon emberül...”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?