Lovat, kutyát és nyulat vittek a városháza elé

SZÁZ ILDIKÓVágsellye. Tárgyként, nem élőlényként kezelik az állatokat – emiatt tiltakoztak az állatvédők nyolc szlovákiai városban.

SZÁZ ILDIKÓ

Vágsellye. Tárgyként, nem élőlényként kezelik az állatokat – emiatt tiltakoztak az állatvédők nyolc szlovákiai városban. Vágsellyén a városháza előtt gyűltek össze, a helyi kutyamenhely önkéntesei és támogatóik, a résztvevők aláírták az állatvédelmi szabályok szigorítását szorgalmazó petíciót.

„A szlovákiai állatvédelmi törvények nem érik el az Európai Unió által elvárt szintet, Szlovákiának jelenleg nincs megfelelő állatvédelmi törvénye. Nem büntetik kellőképpen azokat, akik állatokat kínoznak, vagy rettenetes körülmények között tartják őket. A határban bárhol lelőhetik a kóbor macskát, kutyát, és ezért sem jár büntetés. Az egy évtizeddel ezelőtt elfogadott, állatorvosi gondoskodásról szóló jogszabályba csak részlegesen foglalták bele az állatvédelmet” – mondta Iveta Sládečková állatvédő, a tiltakozás egyik szervezője. Az állatvédőket támogatta a város vezetése, a helyi kinológiai klub, és csatlakoztak hozzájuk kedvenceikkel a vágsellyei állattartók. Kifejezték nemtetszésüket, mert szerintük a törvény úgy tekint az állatokra, mint a tápláléklánc elemeire, és nem elég pontos a büntetőtörvénykönyv az állatok védelmét illetően.

„Egyetértek a tiltakozással, lovat, nyulat, sündisznót hoztunk a farmunkról, hogy ilyen módon fejezzük ki a támogatásunkat. Nem tetszik, hogy az emberek felelőtlenül bánnak az állatokkal. A farmunkra kóbor kutya- és macskakölyköket dobálnak be, az állattartók másokra hárítják a felelősséget” – mondta Bertram Beták, a Humanita Farm tulajdonosa.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?