Lóhátról még a betegség is eltörpül

Gyógyít a lovaglásA pöttömke kisfiú kicsavarodott nyakkal nézte a lovat, láthatóan arra gondolva: hogyan fog erre ő felmászni. Az utasításoknak engedelmeskedve, némi félelemmel ugyan, de megsimogatta az állatot, s csak akkor nyugodott meg, amikor az állatgondozó megdicsérte.

A lekéri hippoterápiás tábor szervezését, költségeit a GlaxoSmithKline gyógyszertársaság állta. – Az epilepsziában szenvedő fiatalok hagyományos táborozáson nem vehetnek részt, nem bírnák tartani az iramot egészséges társaikkal. A kirekesztettség nem tesz jót lelkiállapotuknak, de mert a gyógyszerszedést nem hagyhatják ki, és felügyelni kell életvitelüket, nehogy rohamot kapjanak, nem tölthetik a nyarat hagyományos közösségben. Ez az oka annak, hogy olyan tábort szerveztünk számukra, ahol biztonságban lehetnek – magyarázta Monika Horníková a GSK gyógyszertársaság vezérigazgatója. A 60 gyerek kiválasztását ideggyógyászokra bízták, a helyszín meghatározásában a lovaglás lehetősége volt a fő szempont. – A lekéri elmegyógyintézetben nem újdonság a hippoterápia, a rehabilitáció szerves része több mint tíz éve. Az egészségügyi intézet melléküzemága, az Aesculap utazási ügynökség, valamint a lótartással foglalkozó gazdaság is. A Garam partján kempinget működtetünk, a faházak kényelmesek, a lovaglás mellett adott a csónakázás lehetősége is. A étkeztetést a kórház konyhája biztosítja, a gyerekeknek külön élmény, hogy az ételes termoszokat lovas kocsi szállítja – foglalta össze Karol Hollý, az elmegyógyintézet igazgatója, majd Pavol Sýkora neurológussal, a pozsonyi Egyetemi Gyermekkórház osztályvezető főorvosával felváltva a hippoterápia előnyeit magyarázták. A hippoterápia ugyanis a rehabilitáció válfaja, alkalmazása ajánlott a mozgásszervi és ideggyógyászati megbetegedéseknél, de az ortopédiai zavaroknál is. A két és fél éves gyerek éppúgy lóhátra ültethető, mint a korosabb, vagy a tolókocsiba kényszerülő beteg. Az erre a célra kiképzett lovak türelmesek, mintha sejtenék, a gyógyítás alapja a testhőmérsékletük és mozgásuk. Más módszer a pedagógiai-pszichológiai lovaglás, ezzel eredmények érhetők el például az elme- és a lelki betegek viselkedészavarainak kezelésében. A testileg és szellemileg sérült gyerekek esetében óriási jelentősége van az állat és az ember kapcsolatának. A betegségük miatt visszahúzódó epilepsziások a lovaglás következtében bátrabbakká válnak, megszűnik a bizalmatlanságuk környezetükkel szemben, levetkőzik félelmeiket, szorongásaikat. Megerősödik önértékelésük, elvégre uralják a lovat, illetve a felelősségérzetük, hiszen az állatok gondozásában is kiveszik részüket. Elmondták, a táborozó gyerekek napirendjében a lovaglás a legfontosabb, miközben ügyelnek arra is, hogy eleget pihenhessenek. Mert panaszmentességükhöz nélkülözhetetlen az alvás.

Alena, a 22 éves táborvezető először került kapcsolatba nem egészséges fiatalokkal, de mint mondta, azon kívül, hogy csendesebbek, nyugodtabbak, nem különböznek kortársaiktól. – Társasjátékokat játszunk, és a hosszú túrák helyett fúrunk-faragunk, makramézunk. A Garam alacsony vízállása biztonságosabbá teszi a csónakázást, kedvenc időtöltés ez is. Minden gyermek pontosan tudja, mely foglalkozás az, amely nem neki való. Mivel egymás között nincs szégyenérzetük, nem szenvednek attól, ha meglepi őket egy-egy kisebb roham. Biztonságérzetüket a főorvos jelenléte is növeli – összegezte tapasztalatait. – Tavaly Csehországban voltam egy hasonló táborban, ahol naponta gokartoztunk. Élveztem nagyon, hiszen a szüleim ezt soha nem engedték. Talán azért, mert én mindenben, ami mozgott, tehát a személyautóban is rosszul voltam. De a gokart nekem való, a táborozás alatt egy rohamom sem volt. A lovaglás is tetszik, bár kicsit félek attól, hogy a magasból a földre pottyanok – magyarázta a legfiatalabb, a 7 esztendős táborlakó. Idősebb barátja nyomban kontrázott, elárulta, hogy ő él-hal a lovakért. „Csak nagy harc árán engedtek el ide a szüleim. Ugyanis gyakran megfeledkezem arról, hogy be kell vennem a gyógyszert, ami azzal jár, hogy rosszul leszek. Osztálytársaim legnagyobb rémületére, bár kezdik megszokni, hogy olykor összeesem és rángatózom. Itt egyetlen rohamom sem volt, talán az öröm segít átvészelni a roszszulléteimet. Na meg a doktor úr ügyel a rendszeres gyógyszerezésre. Élvezem, hogy irányítani tudom a lovat, büszkeséggel tölt el, hogy arra indul, amerre én akarom. A másik csoportban van egy lány, akinek saját lova van. Irigylem őt azért, hogy bármikor nyeregbe ülhet. Némi gondom van a gerincemmel, de már most érzem a ló mozgásának gyógyító erejét. Sajnos a tábor rövidesen véget ér, nagyon szeretném, ha jövőre ismét lóháton tölthetnék egy hetet. Mert innen a magasból a betegségem is eltörpül.”