Logisztikai park építését tervezik Bárcán

Kassa |

<p>Logisztikai park épülhet Bárca városrészben. Az előzetes becslések szerint kétezer új munkahely keletkezhet. A logisztikai parkot az Immorent Delta társaság építené fel, 3,6 milliárd koronás (119,5 millió *) befektetéssel.</p>

A park 638 ezer négyzetméter alapterületű lesz, és a leendő érdeklődőknek többféle lehetőséget is kínál.

Hét olyan csarnok lesz itt, melynek berendezése változtatható, átépíthető. Ezen kívül két gyártócsarnokot is építenek. A kilenc objektum összesen 143 ezer négyzetméter alapterületen fog elhelyezkedni. Ennél alig kisebb, 135 ezer négyzetméter alapterületen raktárhelyiségek állnának a különböző vállalatok rendelkezésére. A nélkülözhetetlen irodahelyiségek számára mintegy 34 ezer négyzetméter területet tartanak fenn.
A logisztikai parkot elsősorban áru tárolására használják, ám a könnyűipari, főként autóipari és elektrotechnikai cégek számára más felhasználási lehetőségek is adódnak. Az építkezés a tervek szerint a jövő év közepén kezdődik, és 2012-ben fejeződik be. (kozs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?