Lélekséta a galériában Tétényi Évával

<p>Esztergom. Zsúfolásig megtelt a Danubius mozi vetítőterme Tétényi Éva párkányi kiállításának megnyitóján. Esztergom leköszönő polgármesterének nemcsak Esztergomban, hanem Párkányban is sok támogatója és szimpatizánsa van.</p>

GULYÁS ZSUZSANNA

Egyetlen korábbi tárlatnyitó sem vonzott annyi embert, mint Tétényi Éva képzőművészeti debütálása. A kiállítást Váczy-Hübschl István operatőr, Tétényi Éva munkatársa nyitotta meg. „A művész, amikor alkot, a lelkét tárja fel, és olyan titkos járatokban időzik, és hoz fel onnan emlékeket, meg nem történt vagy eltemetett érzéseket, amelyek még őt is meglephetik. Tétényi Évát az elmúlt években sokan megismerhették ország-, sőt Európa-szerte. E nélkül a kiállítás nélkül azonban hiányos a tudásuk. Ismerhetik a politikust, a nyílt és őszinte véleményformálót, a kemény harcost, de kevesen tudják, hogy a gimnáziumban üstdobolt, zongorázik, jobb, bal és egyszerre két kézzel rajzol, de rendszeresen ikont is fest. Az üstdobos korszakából saját bevallása szerint a remek ritmusérzéke maradt meg, melyet politikai ellenfelei is megtapasztalhattak. Ritkán üt, de olyankor pont jókor, és pont akkorát, amekkorát ritmus szerint kell” – mondta bevezetőjében Váczy-Hübschl István.

A párkányi kiállítás tízéves alkotói időszakot ölel fel. Tétényi Éva – aki polgármestersége előtt építészmérnökként dolgozott – a mérnöki munka ellensúlyozásaként kezdett festeni. „Az akrilportrék még polgármesterségem előtt születtek, az aranyozott kisgrafikák viszont már polgármesterségem idején. Egy részüket jobb, más részüket bal kézzel rajzoltam – mindennap legalább egyet. Ez volt a biztosíték arra, hogy meg tudjam őrizni magamban azt az alkotó embert, akit a politika megpróbált tönkretenni” – mondta lapunknak Tétényi Éva. Amikor kiderült, hogy szoros küzdelemben a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje nyerte meg a választásokat, az első pillanatban csalódást érzett. „A választás éjszakáját ébren töltöttem. Az eredmény számomra csalódás volt, mert úgy érzem, mindent teljesítettem, amit vállaltam – csökkentettük az adósságállományt, másfél milliárd forintot sikerült félretenni a fejlesztésekre is. A választási eredményt ma már az ég ajándékának tartom, hiszen a képviselő-testület összetétele nem változott. Ez a kiállítás hatalmas ajándék számomra, akár polgármesterként jöttem volna, akár így, hogy letehettem ezt a súlyos terhet” – magyarázta a leköszönő polgármester.

Tétényi Éva jövőre vonatkozó tervei egyelőre bizonytalanok. „Az előttem álló két-három hónapot szeretném pihenéssel tölteni, hogy januárban új emberként térhessek vissza. Magyarországon férfiuralom és nagyon csúnya politikai stílus alakult ki. Nehéz volt mindettől függetleníteni magam. Több felkérést kaptam városfejlesztő cégektől, kutatóintézetektől, politikai pártoktól és civil szervezetektől is, de még nem döntöttem. A sors mindig elém hozza azokat a feladatokat, amelyeket meg kell oldanom” – válaszolta arra a kérdésre, visszatér-e a helyi közéletbe vagy az országos politikában folytatja.

Kiállítása november végéig látható a párkányi Barta Gyula Galériában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?