Lekéren köszönik a segítséget!

Lekér. Nemrég öt gyertyát fújt el az ünnepi tortán Menyhei Annácska, akire ezt követően egy komoly veseműtétet megelőző kivizsgálások sorozata vár Budapesten.
„A kislányomról legutóbb megjelent újságcikk óta többen felkerestek telefonon, hogy felajánlják a segítségüket.

Lekér. Nemrég öt gyertyát fújt el az ünnepi tortán Menyhei Annácska, akire ezt követően egy komoly veseműtétet megelőző kivizsgálások sorozata vár Budapesten.

„A kislányomról legutóbb megjelent újságcikk óta többen felkerestek telefonon, hogy felajánlják a segítségüket. Az olvasók jóvoltából további tízezer koronát kaptunk, amit forintra váltva a kislány magyarországi kezelésére fordítunk. Magunkkal vittük az ajándékba kapott ananászleveket is, amit Annának a jobb veseműködés érdekében kell fogyasztania – mondta legutóbbi látogatásunkkor Menyhei Hedvig, a kislány édesanyja.

A postás éppen akkor adta át neki egy szepsi olvasó vitaminkészítményekből álló küldeményét. Időközben egy társaságot is találtak, amely felvállalta a gyógykezelések részbeni anyagi támogatását – árulta el Laki Anna, a nagymama. A család szeretné megköszönni az Új Szó olvasóinak a támogatást, elsősorban azokét, akik szerény jövedelmükből is legalább két- vagy ötszáz koronát szántak Annácska gyógyulásának elősegítésére. A kétéves korában wilms-tumor miatt fél veséjét elvesztett kislány jövő év szeptemberében válik tankötelessé, de ma még nem tudni, hogy a kortársaival együtt beülhet-e majd az iskolapadba. Hedvigtől megtudtuk, abban az esetben, ha az orvosoknak nem sikerül megmenteni a kislány megmaradt veséjét, a már elvégzett kivizsgálások alapján megfelelő donorként felajánlja neki szervét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?