Lakossági fórumot tart a Duslo vegyi üzem

Vágsellye |

<p>Lakossági fórumot tartanak kedden 16.30-kor a Vágsellyei Városi Hivatal üléstermében, a találkozón a Duslo vegyi gyár Vágsellyét, Vágtornócot és Mocsonokot érintő új fejlesztéséről lesz szó.</p>

A lakossági fórumon részt vesznek a gyár képviselői, hogy megválaszolják a lakosok kérdéseit az ammónium-nitrát új tárolójával, valamint a berendezés környezetre gyakorolt hatásával kapcsolatban.

Új ammóniagyártó részleget nyitnak a tervek szerint 2017 őszén a a Duslo Šaľa Részvénytársaságban, ahol évi 200 ezer helyett évi 300 ezer tonna ammóniát gyártanának. Ha nem fejlesztenék az üzemet, az a cég számára hosszú távon azt jelentené, hogy nem tudja kitermelni az egyik alapvető, a gyártáshoz szükséges nyersanyagát. A részvénytársaság az új beruházásnak köszönhetően Vágsellyén folytathatja az ammóniagyártást. A vágsellyei és térségbeli lakosokat korábban már tájékoztatták a korszerű gyártási részleg megnyitásával kapcsolatos környezeti hatástanulmány eredményeiről, és ezúttal is lakossági fórumon tehetik fel kérdéseiket az érdeklődők.

Az új környezeti hatástanulmányban a vegyi anyag tárolására szolgáló berendezésről van szó, a terv részleteivel a városi hivatal környezetvédelmi osztályán, valamint Vágsellye hivatalos honlapján is megismerkedhetnek a lakosok. Az új ammónium-nitrát-tárolót Vágsellye, Vágtornóc és Mocsonok kataszterében, a Duslo vegyi gyár területén építik meg. A környezeti hatástanulmányból kiderül, a cégnek azért van szüksége új tartályra, hogy legyen két hétre elegendő nyersanyagtartaléka, és folyamatosan gyárthasson. Jelenleg egy 539 köbméteres tároló áll a rendelkezésükre. A két, biztonsági burkolattal ellátott korszerű berendezés 1400 köbméter, 1833 tonna anyag tárolását teszi lehetővé. A tartályt szondákkal szerelik fel, melyek érzékelik a vegyi anyag esetleges szivárgását. A tanulmány szerint sem a talajt, sem a levegőt nem fenyegeti az eddiginél nagyobb szennyeződés. A Duslo a LAD granulált komplex műtrágya egyedüli szlovákiai gyártója, és szeretné megtartani ezt a pozícióját, megőrizni versenyképességét. A tároló építése 1,4 millió euróba kerül.

A Duslo gyárban számos veszélyes vegyi anyaggal dolgoznak, nagy a kockázat, ha baleset történik. A cég vezetése ezért komoly hangsúlyt fektet a műszaki biztonságra és az alkalmazottak tájékoztatására. Ha nem építik meg az új tárolót, veszélybe kerül két gyártórészleg működése, mert nyersanyag nélkül akadozhat a termelés.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?