Lakásépítés Nagykaposon

Nagykapos. Az év végéig tető alá kerül az a harmincegy lakásos tömbház, melynek építését még 2002 novemberében kezdték meg az Ung-vidék központjában.

A több mint 30 milliós építkezés költségeit állami támogatásból, illetve hosszú lejáratú kölcsönből fedezikSzabó Bernadett felvételeNagykapos. Az év végéig tető alá kerül az a harmincegy lakásos tömbház, melynek építését még 2002 novemberében kezdték meg az Ung-vidék központjában. Nagyidai Balázs, a Nagykaposi Városi Hivatal építésügyi osztályának vezetője lapunknak elmondta, hogy a kivitelező nagymihályi cég még idén, a tél beállta előtt a külső nyílászárókat is be szeretné szerelni. A több mint 30 milliós építkezés költségeit állami támogatásból, illetve hosszú lejáratú kölcsönből fedezik.

Az önkormányzat ezzel a beruházással elsősorban a régióban élő fiatal családokat szeretné segíteni abban, hogy önálló otthonhoz jussanak. Az épületben kialakítandó bérlakások nagy része egy- illetve kétszobás lesz, három lakóegységet pedig úgy alakítottak ki, hogy azt a mozgáskorlátozottak is használhassák. Erre az önkormányzat további 180 ezer koronás vissza nem térítendő állami támogatást kapott. A bérlők a tervek szerint valószínűleg 2004 novemberében be is költözhetnek új otthonaikba. A jövőben, a tereprendezési munkálatok befejezése után, egy huszonnégy férőhelyes földalatti garázs építését is tervezik. Az osztályvezető cáfolta azokat a városban keringő pletykákat, hogy az önkormányzat luxuslakásokat építtet. Nagyidai Balázs elmondása szerint az épületben kialakítandó összkomfortos lakások szépek, de az átlagos igényeknek megfelelő színvonalúak lesznek. Mivel az építkezésre fölvett kölcsön visszafizetését már az előtt meg kellett kezdeniük, mielőtt a lakók beköltöztek volna, az önkormányzatnak jelenleg a havi 71 800 koronás törlesztés előteremtése az egyik legfontosabb feladata.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?