Kutyavilág Dunaszerdahelyen

Dunaszerdahely |

<p>A város közvéleményét hónapok óta a kóbor kutyák befogása, illetve további sorsa, elhelyezésük lehetősége borzolja.</p>

Míg októberben licenc nélküli álsintérek, novemberben pedig fajtiszta kutyákra vadászó tolvajok garázdálkodtak a városban, január elején az egyik városi képviselő kijelentése váltott ki közmegbotránkozást.

Néhány hónappal ezelőtt a városban szembeötlővé vált a kóbor kutyák jelenléte; több városrészből is falkában kóborló ebekről érkezett bejelentés. Az ügyben a Dog Azyl állatvédő társulás tett lépéseket – tagjai befogtak, majd átmenetileg egy, a Tescóhoz közeli területen helyeztek el öt kóbor jószágot, s ellátásukról is gondoskodtak. Bugár György városi képviselő megnyugtatóbb megoldást várt, s mivel úgy vélte, az állatok ideiglenes elzárása nem hozta meg a várt eredményt, telefonon közölte Daniela Sánthová állatvédővel: ha nem találnak megoldást, odamegy, és lapáttal veri agyon a kutyákat. Sánthová ezek után a városi rendőrséghez fordult, majd közölte: ha a kutyákkal bármi történik, feljelentést tesznek a képviselő ellen.

Bugár György a kijelentésért később elnézést kért; mint elmondta, csak a tehetetlenség, a negatív hozzáállás dühítette fel. Ezt követően befogtak két kóbor kutyát; az eseményt a dunaszerdahelyi városi televízió munkatársai is megörökítették (a tudósítás elérhető a www.dstv.sk honlapon – a szerk. megj.). A képviselő szerint a kivitelezés módja erősen megkérdőjelezhető, a Dog Azyl Polgári Társulás képviselője viszont szakszerűnek tartja a befogást.

Daniela Sánthová úgy nyilatkozott: a társulás még 2010 augusztusában a város vezetése elé terjesztette az állatmenhely létesítéséről szóló koncepcióját, ám azt a választ kapta, hogy Dunaszerdahely nem rendelkezik megfelelő területtel. Hájos Zoltán polgármester korábban lapunknak elmondta: a pályázatot a város kétszer is meghirdette, többen jelentkeztek, ám a tárgyalások zátonyra futottak. Az ügyben a Sloboda zvierat állatvédő liga önkormányzatokat célzó projektje hozhat megoldást – az együttműködési szerződést január második hetében a város vezetése is kézhez kapta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?