Kürtön maradt a 11. Kőtésfesztivál vándordíja, a közönségdíj Szőgyénbe került

Kürt |

<p>Házi kenyeret,sajtot és forrásvizet szolgáltak fel a böjti büfében a 11. Kőtésfesztiválon, melyet idén a kürti faluház két termében rendeztek meg. Tavaly 19, idén 25 versenyző nevezett be a kőtéskészítő versenybe.</p>

Danczi Mónika szervező és Endrei Judit magyarországi műsorvezető adták át a díjakat a szombati rendezvényen, az ország minden tájáról és a külfödről érkező vendégeket Téglás János polgármester fogadta.  A Vándordíjat a kürti Sütő Rozália kapta már sokadik alkalommal, a közönségdíjat Grentek Erika vitte haza Szőgyénbe. Aranykőtés-díjat kapott Sütő Rozália, az ugyancsak kürti Kovács Mária, Gulyás Rozália és Izsák Gizella, valamint a Dunamocsról érkező Lajos Katalin. A kőtés különleges gonddal csíráztatott búza vagy rozs vízzel kevert levéből és lisztből készül. A zsűri íz, állag, látvány és összhatás szerint pontozta a böjti eledelt. A faluház hosszú folyosóján ez alatt az önkéntesek adagolták a közönség számára a kőtés mintákat. „Csallóközből származom, Szilason születtem. A kőtésen szocializálódtam, ami annyit jelent, hogy generációkra visszamenőleg sütötték a kőtést a családban. Tanúja lehettem annak, ahogy a nagymama kiszedte a kemencéből a kacsasütőben készített kőtést. Ezt a hagyományt viszem tovább, hiszen aki gyerekkorában megízlelte, az mindig szeretni fogja a kőtést” – mondta Nagy Éva élelmiszervegyész. A közönséget sok új információval látta el az előadó, a B, D és E vitaminban gazdag, ásványi anyagokat, aminosavakat és olajsavakat tartalmazó böjti eledelről. Nagy Éva elmondta, hogy különös gonddal kell válogatni a búzaszemeket. A magyar nyelvnek gyönyörű közmondásai vannak a búzaválogatással kapcsolatban, ilyen a Szemenszedett hazugság, vagy az Őrzi, mint a mosott búzát. A vendégeket számos kísérőrendezvény várta, húsvétváró játszóházban fogadták a gyerekeket, a felnőttek a Bényi Kézműves-ház takácsainak, valamint a tojásgravírozók, viaszfestők, gyöngyfűzők munkájával ismerkedhettek.  Danczi Mónika szervező elmondta, Kürtön tizenegy éves hagyománya van a böjti eledelt készítők versenyének. A kőtés, más néven biracs, csiramálé, csiripiszli sokak kedvenc eledele. Idén negyedik alkalommal árusítottak kőtést a faluházban. A versenyzők Pálinkás Angelika keramikus alkotásait kapták ajándékba, és a cserkészek boltjában kerámiatálban sült kőtést vásárolhattak.   A nagyszínpadon kaptak helyet a térségbeli és a Magyarországról Kürtre érkező amatőr képzőművészek alkotásai. A fiatal festők, grafikusok és fényképészek sorra bemutatkoztak a közönségnek. Nagy sikere volt a Kuttyomfitty Társulat előadásának. A szervezők a faluház újabb termét nyitották meg, hogy minden érdeklődőt fogadhassanak. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?