Közösen emlékeztek az ’56-os forradalomra

DunaszerdahelyTegnap a Nemzeti Emlékezet Intézetével közösen emlékezett a város az 1956-os magyar forradalomra.

Dunaszerdahely

Tegnap a Nemzeti Emlékezet Intézetével közösen emlékezett a város az 1956-os magyar forradalomra. Megkoszorúzták a Diktatúrák áldozatainak emlékművét és előadást tartottak a diákoknak a művelődési központban.

Ondrej Krajňák, az intézet kuratóriumának elnöke leszögezte, hogy emlékezni kell a diktatúrák áldozataira, elsősorban azért, hogy ne ismétlődhessenek meg a korábban elkövetett gonoszságok.

„Néhány éve a Szabadság fesztiválján levetítettük a Bűn és büntetlenség című magyar dokumentumfilmet, amely bemutatja Biszku Béla, az ’56-os véres megtorló intézkedések egyik vezetőjének cinizmusát. Ez kivételes megemlékezés, amely nem elsősorban a mi országunkban, hanem a déli szomszédunk területén elesett áldozatokról szól, akik hatvan évvel ezelőtt szembeszálltak a kommunista rendszerrel” – mondta Krajňák.

Branislav Kinčok, az intézet történésze előadásában a magyar forradalom szlovákiai kötődéseit elemezte.

A nézők autentikus felvételeket láthattak a budapesti történésekről és az 1968-as megszállásról is.

„Nagy volt az érdeklődés a város és a Nemzeti Emlékezet Intézetének közös megemlékezése iránt. Ez az esemény hozzájárult ahhoz, hogy közösen keressük a rabság időszakában rejlő történelmi igazságokat” – tájékoztatta lapunkat Peter Juščák, az intézet szóvivője. (béva)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?