Közoktatásunk jövőjéről volt szó

Fülek. Tizedik alkalommal rendezték meg szombaton a füleki Városi Művelődési Házban a Nógrádi Pedagógustalálkozót, amelyen Szigeti László oktatásügyi államtitkár is részt vett.

A szakmai találkozó résztvevőiSzekeres Éva felvételeAz idei fórumra több mint másfélszáz alap-, középiskolai, óvodai pedagógus érkezett nemcsak Nógrádból, hanem Ipolyságtól Rimaszombatig a tágabb régióból is. Szigeti László, oktatásügyi államtitkár előadásában az oktatás tanulóközpontú finanszírozásának első évében szerzett tapasztalatokat és a szaktárca műhelyében készülő új rendeleteket ismertette. A többi előadáson szó volt a közoktatás helyi és kistérségi tervezésének fontosságáról, a közoktatás reformjának szükségességéről, az iskolákban terjedő nyelvi tévhitekről, a mai gyerekek másságának kérdéséről klinikai pszichológus szemszögéből, valamint a 2001-es népszámlálási adatok alapján várható demográfiai helyzet hatásáról az oktatásügyre. Az óvodai szekcióban a kisgyerekek nevelésében jól használható mesedramatizációval és az óvodai minőségbiztosítás technikáival ismerkedhettek meg az óvónők. „Amikor elkezdtük 1995-ben a nógrádi pedagógustalálkozó szervezését, még iskoláink megmaradásáért kellett harcolni. Mára ez a veszély elmúlt. Most más kihívásokkal kell szembenézni. Magam sem hittem volna, hogy ekkorára nő és ilyen hatással lesz ez a rendezvény. A Katedra Alapítvány kitüntetése pedig azt bizonyítja: megérte, hogy van értelme és becsülete az oktatói-nevelői munkának, mert itt a jövőről van szó” – nyilatkozta Bolla Károly, a nógrádi pedagógustalálkozó szellemi atyja, akinek Hodossy Gyula, a Katedra Alapítvány igazgatója kimagasló szervezői, pedagógiai munkásságának elismeréseként adta át a Szlovákiai Magyar Iskolákért emlékplakettet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?