Kotlebáék éjjeli őrjárata Kassán

Több éjszakai támadás is történt az utóbbi időben a Luník VIII lakótelepen, ezért a helyiek egy csoportja éjszakai őrjáratot szervezett.

Több éjszakai támadás is történt az utóbbi időben a Luník VIII lakótelepen, ezért a helyiek egy csoportja éjszakai őrjáratot szervezett. A helyzetet a Kotleba-féle ĽSNS is megpróbálja meglovagolni.

Kassa

A párt kassai szárnya a Facebookon jelentette be, hogy heti három alkalommal ők is őrjáratot indítanak.

Kassa-Nyugat városrész önkormányzata szervezte a helyiekből álló civil őrjáratot a lakótelep legveszélyesebb részein. „Az emberek nagyobb bizotnságban érzik magukat, ha éjszaka, például a buszmegállóból hazafelé tartva találkoznak az őrjárattal. Remélhetőleg a bűnözőket is távolt tudjuk tartani” – nyilatkozta korábban lapunknak a civil őrjárat egyik tagja. Mivel a Luník VIII lakótelepet mindössze pár száz méter, illetve a négysávos kassai körgyűrű választja el a Luník IX-től, többen is arra gyanakodnak, hogy az támadásokat az ottaniak követhették el.

A civil őrjárat megalakulásának hírére jelentette be a ĽSNS kassai szárnya, hogy ők is járőrözni fognak a városrészben. Sőt, ahogy egy korábbi Facebook-bejegyzésükben közölték, nemcsak a Luník IX közelében, hanem a város más részein is. Az indok a Kukučín utcai szakközépiskolánál történt incidens volt. A szélsőségesek bejegyzése szerint a tanintézménynél „cigány agresszorok támadtak rá a fehér szlovákokra”.

„Ha baj történik a Luník IX közelében, mindjárt az itteni romákat gyanúsítják. Senki sem tudja, ki volt a támadó, de mindenki ránk mutogat. A Kotleba-féle őrjáratról meg csak annyit, hogy egy ilyen akció nagyon jó propaganda nekik, és ki is használják” – mondta lapunknak egy neve elhallgatását kérő Luník IX-i lakos. Jana Mésárová, a Kassai Kerületi Rendőr-főkaptiányság szóvivője közölte, a Kotleba-féle párt által szervezett őrjárat teljesen legális, hiszen a törvény nem tiltja az ilyesfajta aktivitásokat. „Addig, amíg a civil járőrök nem kezdenek el önbíráskodni, semmi baj nincs azzal, hogy járják az utcákat. Ha pedig tetten érnek valakit, azt feltartóztathatják, persze csak addig, amíg rendőrök kiérkeznek” – magyarázta Mésárová.

Ravasz Ábel romaügyi kormánybiztos lapunknak azt mondta, napról napra egyre aggasztóbb híreket kap az ország keleti részéről. „Megértem, hogy a városrész lakosai biztonságban akarnak élni, de a problémát nem így kell orvosolni. A legjobb megoldás egy közös őrjárat lenne, amelybe bevonnák más városrészek lakosait is. A lokális őrjárat csak megosztja az embereket és további feszültséget okoz” – magyarázta Ravasz. Hozzátette, az eltérő közösségek összevonása nem egyszerű, de már több helyen sikerült. „A Kotleba-féle őrjáratot politikai akciónak tartom, több hasonló esetből próbáltak már tőkét kovácsolni. Most így akarnak reflektorfénybe kerülni, de csak tovább rontják a helyzetet és még több feszültséget okoznak” – zárta Ravasz Ábel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?