Kotleba győzni akar

Besztercebánya |

<p>Győzni szeretne Besztercebánya megyében a megyei választások második fordulójában Marián Kotleba, a Mi Szlovákiánk Néppárt (ĽS NS) elnöke.&nbsp;</p>

Kotleba szombaton – általános megdöbbenést keltve – a második helyen végzett a kis híján az első fordulóban nyerő smeres Vladimír Maňka után. Míg az utóbbira 60 960-an szavaztak (49,47%), az előbbi  26 251 szavazatot (21,3%) kapott. Ezzel maga mögé utasította az SDKÚ parlamenti képviselőjét, Ľudovít Kaníkot, akinek csak a voksok 15,07 százalékát sikerült begyűjteni. „A második fordulóban győzni szeretnék. ha nem érezném képesnek magam rá, nem indultam volna. A második forduló előtt sem Maňka úr, sem Robert Fico támadásaira nem kívánok reagálni. Csak annyit jegyeznék meg, hogy, 5000 eurót fordítottunk a kampányra. Nem volt egyetlen óriásplakátunk sem, ennek ellenére megyei képviselőként több szavazatot kaptam (8678-at – a szerk. megj.), mint a Smer bármelyik képviselője, bárhol az országban” – mondta. Kotleba egyelőre nem kívánta elmondani, kivel tartja elképzelhetőnek az együttműködést. „Ma ez igazán a második fordulóról szól, nem a szövetségekről. Voltak pártok, amelyek elhatárolódtak tőlünk, mi is elhatárolódunk tőlük. De ha megválasztanak megyefőnöknek, megpróbálok egy ilyen összetételű testülettel is együttműködni” – mondta.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?