A senci járásbeli Pozsonyivánkán (Ivanka pri Dunaji), a helyi hulladéklerakó területén tart vizsgálatot a rendőrség környezetszennyezés gyanúja miatt – tájékoztat weboldalán a Pozsonyi Kerületi Rendőr-főkapitányság.
Környezetszennyezés gyanúja miatt vizsgálódik a rendőrség Pozsonyivánkán
„Csütörtök reggel vonult ki a rendőrség a Pozsonyivánka kataszterében lévő területre illegális hulladéklerakás és környezetszennyezés gyanúja miatt” – közölte a rendőrség, és hozzátette, amint a nyomozás lehetővé teszi, részletesebb tájékoztatást adnak az ügyről.
A Triblavina Polgári Társulás azt írja weboldalán, hogy a rendőrség egy illegális hulladéklerakathoz vonult ki, ahonnan hulladékot szállítottak a D4-es autópálya építéséhez. A hulladék-feldolgozó cég a Triblavina állítása szerint csődeljárás alatt áll.
„Végre reagált a rendőrség a feljelentésünkre, amelyet a pozsonyivánkai Abask Recycling területén zajló illegális hulladéktárolás miatt tettünk” – fogalmazott a polgári társulás. A civil szervezet állítása szerint a területen törvényellenesen bányászták ki a sódert egészen a talajvíz szintje alatti rétegig, majd hulladékot szórtak a kiásott gödörbe.
„A többi, Pozsonyból ide hordott hulladékot pedig újrahasznosított anyagként adták el a D4-es autópálya építéséhez” – állítja a Triblavina.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.