Könyvbemutatóval nyitották meg az Ady-napokat (FOTÓK)

Könyvbemutatóval nyitották meg az Ady-napokat
Párkány |

A párkányi régió kincsei – helyi értékek nyomában a három folyó vidékén című kiadványt a szerzők szerényen oktatási segédanyagnak nevezik, de tartalmas, jól szerkesztett és hasznos kézikönyvként forgathatja bárki, aki a város és tágabb vonzáskörzete múltjával és nevezetességeivel ismerkedik.

A jubileumi, harmincadik Ady-napok nyitányaként rendhagyó könyvbemutatót tartottak november 22-én az Ady Endre Alapiskolában. A párkányi régió kincsei – helyi értékek nyomában a három folyó vidékén című, 146 oldalas kiadvány tizenkét fejezetben tárgyalja a térség természetrajzi, földrajzi adottságait, régészeti leleteit, történelmét, népszokásait, kultúr- és művelődéstörténetét, az épített és tárgyi örökség jellegzetességeit, a műszaki és a humán vívmányokat, nem feledkezve meg a régió jeles képviselőiről sem. Mindezt az őskortól napjainkig, archív és színes fényképekkel, forrásjegyzékkel, fogalommagyarázattal, helységnévtárral, a földrajzi nevek magyar és szlovák mutatójával, mellékletekkel, szakmai lektorálással. Bár a szerzők, az alapiskola tanárai oktatási segédanyagnak szánták a kiadványt, a könyv sokkal több és jobb lett, mint egy színes munkafüzet. Mini enciklopédiaként, interaktív kézikönyvként is haszonnal forgathatja bárki, aki a régióval szeretne megismerkedni.

Remek csapatmunka

Bacsó Péter igazgató a könyvet ismertetve arra is kitért üdvözlő beszédében, hogy a kiadvány külön érdekessége annak a tizenhárom túraútvonalnak a bemutatása, melyeket saját tapasztalataik alapján  írtak le. Az ismeretterjesztő mű törzsszövegét ezen kívül 39, érdekességekkel teli szövegdoboz és 64 QR kód egészíti ki, amelyekkel ábrákat, kép- és hangfelvételeket, videókat, szöveges feladatokat, táblázatokat jeleníthetünk meg. A törzsszöveghez 76 játékos és interaktív feladat kapcsolódik, A könyvben remek fényképeket, térképeket találunk, a tanulókat piktogramok is segítik. A kiadvány segítségével főleg a regionális nevelés – órákon ismertetik meg a diákokkal szülőföldjük értékeit, mindezt hagyományos és 21. századi megoldásokkal ötvözve.

„A honismeret az alapja a valódi hazaszeretetnek, anélkül pedig nincs természetes kötődés, nincsenek erős gyökerek, nincs megtartó erő. Remélem, hogy a most bemutatott könyvre is érvényesek lesznek Gárdonyi Géza szavai, miszerint minden jó könyv egy-egy tanítója a nemzetnek

– közölte a megnyitón BacsóPéter igazgató. Lanz Roland, a Pannonia Polgári Társulás elnöke, a könyv megjelenésének támogatója pedig azt emelte ki, hogy részletgazdagságában és a konkrét ismeretek tekintetében is színvonalas munka született, olyan mű, amely a felvidéki megmaradást és a felvidéki jövőt segíti. Eugen Szabó polgármester a könyv idegenforgalmi és turisztikai hasznát méltatta, Fekete Irén, a Szlovákai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke pedig a szakmai csapatmunkát, a kollégák hozzáállását és igényességét dicsérte. A könyvbemutatón az alapiskola gyermekkara Gryllus Viloms-dalokat énekelt, Sztruhár Mátyás pedig Babits Mihály: Ritmus a könyvről című versét adta elő. Az ünnepség résztvevői az iskolában működő Léda galéria új kiállítását is megtekinthették.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?