Költségcsökkentő beruházás

Nagytárkány. A Tisza-parti község utcáinak közvilágításáért ezentúl az eddigi költségek negyedét-harmadát fizetik majd. Nemrégiben ugyanis egy varannói cég a régi lámpatestek helyére újakat szerelt fel, és az eddig használatos 125 valamint 250 wattos égőket 36 wattosakra cserélte ki.

Nagytárkány. A Tisza-parti község utcáinak közvilágításáért ezentúl az eddigi költségek negyedét-harmadát fizetik majd. Nemrégiben ugyanis egy varannói cég a régi lámpatestek helyére újakat szerelt fel, és az eddig használatos 125 valamint 250 wattos égőket 36 wattosakra cserélte ki. Ezek fogyasztása jóval kisebb a régiekénél, fényhatásuk azonban ugyanolyan. Kopasz József polgármester elmondta, hogy a közvilágítás korszerűsítését még tavaly elkezdték, akkor a falu fő utcáján 25 izzót cseréltek ki. A munkálatok az idén folytatódtak, és mostanra már mind a 145 lámpatestbe gazdaságosabb égők kerültek. A munkálatokért a kivitelezőnek csak a teljes költségek egy részét kellett kifizetniük, a többit 36 hónap alatt törlesztik. A felújítás összesen 327 ezer koronába kerül, ez nagyjából megegyezik azzal az összeggel, melyet eddig a közvilágításért évente fizettek. A beruházás azonban rövid idő alatt megtérül, hisz a most felszerelt izzók nemcsak gazdaságosabbak a régieknél, hanem az élettartamuk is hosszabb, és a cseréjük is kevesebbe kerül. A varannói cég egyébként két év jótállást is vállalt. Nagytárkányban az utcai világítás korszerűsítése azért sem várathatott tovább magára, mert a faluban a lámpatestek egy részét megrongálták, így azok balesetveszélyessé váltak. A mostani költségcsökkentő beruházást követően biztosan nem kényszerülnek majd olyan takarékossági intézkedésekre, mint a régió néhány más települése. A Bodrogköz egyes községeiben a közvilágítást késő estétől a hajnali órákig egyszerűen kikapcsolják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?