Kizárt párttagok és régen elhunytak is kaptak meghívót az MKP-tól

Rimaszécs/Tornalja |

<p>Csáky Pál aláírásával ellátott, sokszorosított levelet kézbesítettek az MKP tagjainak. A levelet olyanok is megkapták, akiket az év elején kizártak a pártból, olyanok is, akik soha nem léptek be az MKP-ba, sőt értesüléseink szerint három régebben elhunyt egykori párttag is meghívót kapott a június 21-re meghirdetett érsekújvári rendezvényre.</p>

„Nem tudjuk mire vélni a dolgot. Egyszer arról értesítenek, hogy kizárnak, máskor meg azt kérik, maradjak továbbra is a párt hű tagja, és támogassam továbbra is közös pártunk tevékenységét. Az egészben pedig az a legszebb, hogy én és a lányom soha nem is voltunk párttagok. Úgy tudjuk, Rimaszécsen három olyan embernek is küldtek meghívót, akik már évekkel ezelőtt meghaltak. Felháborító és kegyeletsértő dolog ez! Arra lennék kíváncsi, micsoda rend van a tagnyilvántartásban, ha ilyesmi megtörténhetett“ - mondta el lapunknak Gál Mária rimaszécsi önkormányzati képviselő.
A Gál családot idén év elején érte meglepetés. Akkor levében tudatták velük, hogy fegyelmi vétség miatt kizárták őket az MKP-ból. Állításuk szerint sem Gál Mária, sem a lánya soha nem írt alá belépési nyilatkozatot. Azt állítják, valaki visszaélt a személyes adataikkal és hamisította az aláírásukat. Elmondásuk szerint nincsenek egyedül ezzel a problémával a faluban, többen jelezték, hogy a tudtuk és beleegyezésük nélkül lettek MKP-tagok. Az ügyben a Gál család és az egyik rimaszécsi érintett, Smriga Rudolf rendőrségi vizsgálatot kért, a nyomozás folyamatban van. Smriga Rudolf szerint ízléstelen tréfa, hogy akkor kell értesülnie arról, hogy tagja a pártnak, amikor kizárják, most pedig olyan levelet kap az MKPtól, amelyben hűséget és lojalitást kér tőle a párt elnöke. „Nem hagyom annyiban, a végére fogok járni ennek az ügynek. Valaki vagy valakik hazudtak és hamisítottak, visszaéltek a nevemmel. Ráadásul most meg hűséges párttagként szólítanak meg. Ne várják el tőlem, hogy efölött szemet hunyjak“ - mondta Smriga Rudolf. Az ügy érdekessége, hogy a sosemvolt tagok kizárása ügyében a járási etikai bizottság is tehetetlen. Ha valaki nem tag, azzal nem tud mit kezdeni a bizottság. Csak a nyomozás tisztázhatja, mi is történhetett valójában.
Tornalján Mészáros Gyula egykori MKP-tag kapott meghívót az érsekújvári pártmegmozdulásra. Mészáros a legutolsó önkormányzati választásokon független jelöltként került be a képviselő-testületbe. Bár fél évtizede még az MKP tagja volt, gyűlésekre már régen nem jár, tagsági díjat sem fizet, nem is igazán érti, milyen lista alapján kapott meghívót. „Köszönöm, nem kérek ebből a pártból. Hogy tisztába tegyük végre a dolgokat, tegnap ismételten elküldtem a kilépési nyilatkozatomat, bár nem hiszem, hogy a helyi csoport egyáltalán nyilvántartott volna engem. Valami nagyon nincs rendben, ha nekem postáznak egy MKP-rendezvényre szóló meghívót“ - mondta Mészáros.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?