Dunaszerdahely/Vajka. Augusztus huszonnegyedikén egészen éjfélig át lehet majd kelni a komppal Vajkánál a felvízcsatornán. Erre a komp több mint tízéves üzemelése óta nem volt példa, hiszen esténként mindig fél tízkor tette az utolsó fordulót.
Kivételesen éjfélig jár majd a komp
A vajkai I. Szent István-nap délelőtt tíz órakor labdarúgó-mérkőzéssel kezdődik a vajkai futballpályán. Délután három órakor gyerekfoglalkozásokkal folytatódik ugyancsak a futballpályán Csepi Zsuzsa közreműködésével, a Méry Ratio Kiadó kedvezményes könyvvásárával, az Oriflame cég ingyenes arckikészítésével, valamint kézműves kirakodóvásárral. Öt órakor a vajkai községházán Szent István és kora címmel Limpár Péter történész tart előadást. Hat órakor a helyi templomban ünnepi istentisztelet celebrál Tomasek László plébános, és ünnepi prédikációt hirdet Koller Gyula esperesplébános. Ezt követően fogadás lesz a helyi parókia nagytermében. Az est a futballpályán zárul: nyolc órakor Duray Miklós osztja meg ünnepi gondolatait államalapító királyunk örökségéről, majd sötétedéskor kezdődik a rockopera a Felvidéki Rockszínpad előadásában.
Vajka polgármestere, Varga József a szervezésben hathatósan támogatta a rendezvény megvalósítóját, a Vajk Polgári Társulást. A helyi MKP-elnök azonban három nappal a program véglegesítése után a szervezők háta mögött arra próbálta rávenni – állítólag minősíthetetlen hangnemben – Tomasek plébánost, hogy helyezze át a mise megállapodott időpontját délelőtt kilencre, azzal érvelve, hogy a falubelieknek és a bodakiaknak nem felel meg az esti hat órai időpont. Varga József azonban Farkas Vincén kívül nem tud egyetlen olyan lakosról sem, akinek ne felelne meg az említett időpont. A bodakiak sem lesznek megrövidítve, hiszen Tomasek László szombaton tart náluk istentiszteletet, s aki akar, vasárnap is átjöhet. A tisztelendő úr és a társulás végül kompromisszumban állapodott meg: eszerint Vajkán délelőtt kilenckor és este hatkor is tart szentmisét. Akik azonban szeretnének 35 év után találkozni az 1968 karácsonyának előestéjén Vajkáról hatalmi szóval áthelyezett Koller Gyula atyával, nyilván az esti istentiszteletet fogják választani.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.