Kiskunbaracson zeneoktatással próbálják megmenteni a helyi iskolát

Vízkelet. Manapság már nem újsághír, hogy egy-egy kisiskolát a megszűnés fenyeget. Az ok általában mindenütt ugyanaz: a normatíva alapján kapott állami támogatás nem elég a fenntartására, a helyi önkormányzat pedig saját erőből képtelen pótolni a hiányt.

Ez a probléma nem szlovákiai specialitás, Magyarországon is akadnak hasonló gondok. Mint például a mindössze 600 lelket számláló, Kecsekeméthez közeli Kunbaracs községben. Ott egy érdekes módját fedezték fel az iskola megmentésének – zeneoktatással igyekeznek minél több gyermeket és támogatást szerezni a létesítménynek.

A tavaly október 16-án a galántai járásbeli Vízkeleten megtartott VI. Országos Citeratalálkozón két külföldi részt vevő csoport szerepelt: egyik a világhírnévnek örvendő „Tisza 83”, a másik a kunbaracsi alapiskolásokból álló „Kökény” citerazenekar volt. Ez utóbbit első külföldi útjára elkísérte a helyi iskolaigazgató, Bíró Hajnalka is. Tőle hallottunk arról, hogyan igyekeznek fenntartani a körülbelül félszáz gyermekkel működő oktatási intézményt. Mivel az állami támogatás náluk sem elegendő az iskola fenntartásához, annak egy részét az önkormányzatnak kell fedeznie. Ám megtalálták a módját, hogy a normatívaként járó állami támogatás összegét megnöveljék. „Mivel külön normatíva jár a zeneoktatásért is, elkezdtünk komolyabban zenét oktatni. Ez olyan jól sikerült, hogy a gyerekek több mint fele játszik önszántából hangszereken” – árulta el Bíró Hajnalka. – Sokan két vagy három hangszert is választottak. Zongorát, furulyát és citerát lehet tanulni. Egyelőre citerásaink a legsikeresebbek, amit annak köszönhetünk, hogy Szőke Péter, a Tisza 83 citerazenekar vezetője oktatja őket. Ő sok helyen tanít citerát, és most minket választott, hogy elhozzon Vízkeletre. Gyerekeinknek ez rendkívül nagy élményt jelentett, hiszen ritkán tudnak kimozdulni a mi kis településünkről.”

Az igazgatónő elárulta, őt nagyon meglepte, hogy a szlovákiai magyarok ennyire tartják a magyarságukat. „Azt gondoltuk, itt biztosan minden szlovákul zajlik majd, és milyen furcsa lesz, hogy két magyar együttes fog fellépni. Aztán nagy melegség öntötte el a szívünket, hogy itt, Szlovákiában is ennyire él még a magyar nyelv, és ennyi citerazenekar van, amelyek a dalainkat játsszák, éneklik.”

A kunbaracsi citerazenekar 2003 őszétől működik jelenlegi összeállításában; a gyermekek között vannak, akik már három éve citeráznak, de akad, aki csak 2003 novemberében kezdte el. Azelőtt Pöszméte néven szerepeltek, tavaly május 1-jétől vették fel a Kökény nevet. Az igazgatónő szavai bizonyítják, milyen fontos a zene a kunbaracsi oktatási intézmény fennmaradása érdekében. Az intézmény teljes neve általános iskola, alapfokú művészeti oktatási intézmény és napközi otthonos óvoda: „A zeneoktatás az, ami még életben tart bennünket, mert az állam azt is támogatja bizonyos mértékben, a normatívából pluszpénzt kapunk erre. A gyermekek számára vonzó, hogy zenélhetnek, fellépésekre járhatnak, ugyanakkor ez nem megy az oktatás kárára, mert ott is kemény munka folyik.”

A zeneórákat délutánonként tartják, a szolfézs és az elméleti zeneoktatás kötelező tantárgyként szerepel a tantervben. A sikeres zeneoktatásnak megtartó ereje is van. Nemcsak azért jó, mert további támogatást kapnak a zeneoktatásra, hanem azért is, mert a gyerekek létszáma is nőtt azáltal, hogy az iskola ilyen plusz lehetőséget nyújt a tanulóinak. Azelőtt előfordult, hogy a helybeli gyerekek más településre jártak általános iskolába, ma már ez nem jellemző. A kunbaracsi megoldás példaértékű lehet. Sok szlovákiai kisiskolának sem ártana valamilyen pluszprogramot találni, amellyel meg tudnák tartani a helybeli gyerekeket.