Királyhelmec. Ahogy az várható volt, Balog József polgármester megvétózta a bodrogközi város önkormányzatának legutóbbi ülésén hozott határozatát az alpolgármester leváltásáról.
Királyhelmeci polgármesteri vétó
A napokban Balog József a 369/ 1990. számú, községekről szóló törvény 13. paragrafusának 6. bekezdése alapján a határozatot megvétózta, így Kalapos továbbra is a posztján maradhat. „Meggyőződésém, a város számára előnytelen lenne, ha a részmunkaidőben alkalmazott alpolgármester nem foglalkozhatna tovább abban a formában a település ügyeivel, ahogyan azt eddig tette. A munkájára szükség van, az eddigi tevékenységével pedig elégedett vagyok” – nyilatkozott lapunknak Királyhelmec első embere. A polgármesteri vétó után egyébként egy újabb szavazáson az alpolgármester leváltásához minősített többségre, azaz nyolc szavazatra lenne szükség. Ha csak két hónap elteltével kerül újra terítékre az ügy, akkor a visszahíváshoz elegendő a voksok egyszerű többségét megszerezni.
A helyi önkormányzati testületen belüli erőviszonyok azt valószínűsítik, hogy a közeljövőben az alpolgármester visszahívását szorgalmazó képviselőknek nem sikerül összegyűjteniük a Kalapos Árpád leváltásához szükséges nyolc szavazatot. A Független Képviselők Klubjának négy tagja eddig következetesen kiállt társuk védelmében, arra pedig viszonylag kevés az esély, hogy Kalapos Árpád maga ellen szavazzon. (Az alpolgármester lapunknak korábban úgy nyilatkozott, hogy a lemondás gondolata meg sem fordult a fejében – a szerk. megj.)
„Nem hiszem, hogy Királyhelmecen ez ügyben még idén újabb szavazásra kerülne sor” – mondta Balog József, aki egyébként a testület egy másik határozatát is megvétózta. Az októberi tanácskozáson ugyanis a képviselők megválasztották a négytagú városi tanácsot (Fülöp Zoltán, Györgyfi Tibor, Karakó Pál és Nagy Dezső). A mindenkori alpolgármesternek azonban szintén részt kellene vennie a tanács munkájában, mivel azonban a szavazás pillanatában a városnak nem volt ilyen tisztségviselője, a felvetés akkor okafogyottá vált. Mivel Kalapos Árpád személyében újra van alpolgármestere a településnek - és a határozatot a polgármester is megvétózta – a tanács új összetételéről egy megismételt szavazáson kell majd dönteni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.