Királyhelmecen közel 6000-en, a hozzá tartozó Fejszésen 170-en voksolnak

Kiralyhelmec
Királyhelmec, Fejszés. |

Bodrogköz központi városában, Királyhelmecen összesen hét szavazókörzetben adhatják le voksaikat a lakosok. Míg a mintegy nyolcezer lakosú kisváros belterületén kialakított hat szavazóhelyiségben 5800 szavazópolgárt várnak az urnákhoz, a városhoz tartozó, de tőle félreeső Fejszésen mindössze 170-et. Az utóbbi körzetben déli tizenkettőig 13-an mentek el szavazni.

Ahogy azt a városi hivatalban berendezett, hetes számú választókörzet szavazói bizottságának tagjaitól megtudtuk, a lakosok mintegy 15 százaléka leadta szavazatát. „A hozzánk beérkezők mindkét választásba bekapcsolódnak, nem volt még olyan, aki csak az egyik szavazólapot kérte volna. Eddig minden rendben zajlik, a mi körzetünkben nem voltak fennakadások” – közölték a bizottság tagjai.


Ahogy azt Molnár Ildikó, a királyhelmeci városi hivatal közigazgatási osztályának vezetője az Új Szónak elmondta, a városi szavazóhelyiségekben eddig leginkább az okozott gondot, hogy a megyétől kapott paravánok száma kevesebb annál, mint amit korábban igényeltek. „Mi a megye által biztosított, szavazóhelyiségenkét két darab paraván mellé még egyet kértünk, de sajnos nem kaptuk meg őket. Emiatt több körzetben is hosszú sorok alakultak ki, sőt olyanról is hallottam, hogy a lakosok inkább hazamentek a hosszú várakozási idő miatt. Ők feltehetően később visszajönnek voksolni” – közölte lapunkkal Molnár Ildikó.


Mivel Királyhelmec a választások során a koronavírusos megbetegedést illető speciális szavazás központi szavazókörzeteként is működik, a város két csapat segítségével indította útnak a mobil urnákat azokhoz, akik a pénteki napig telefonon igényelték annak igényét. „Összesen két csapat járta a környező településeket, eddig 27 ember kérte a mozgóurnát. A megszokottakhoz híven a klasszikus mozgóurnát is igénybe vehetik a lakosok, ezeket elsősorban az idősebbek kérik” – közölte lapunkkal Molnár Ildikó.


A várostól mindössze néhány kilométerre található Fejszésen reggel óta nagy a csend. Az ottani óvodában kialakított hármas számú választókörzetben nagyjából 170 szavazó adhatja le voksát, azonban ottjártunkkor mindössze egy tucatnyian mentek el voksolni. „Nagy a csend. Óránként jönnek páran, de bízunk benne, hogy a nap későbbi szakaszában nekik is megjön a kedvük és leadják voksukat” – közölte lapunkkal Borsos-Papp Tímea, a hármas számú választókörzet közjegyzője. Bár a városrész ottani listáján valóban közel 170 szavazópolgár szerepel a nyilvántartásban, az ott élők szerint fizikailag nagyjából a fele tartózkodik ott, ezért a választásokon valószínűleg csak pár tucatnyian kapcsolódnak be.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?