Kirakodóvásár és kiállítás

A hétvégén rendezik a Copus Expo nemzetközi kiállítást és vásárt az ung-vidéki központban. A péntektől vasárnapig tartó, kilencedik alkalommal megrendezett vásár szervezője ezúttal is a nagykaposi székhelyű Regionális Vállalkozásfejlesztési Szövetség.

A hétvégén rendezik a Copus Expo nemzetközi kiállítást és vásárt az ung-vidéki központban. A péntektől vasárnapig tartó, kilencedik alkalommal megrendezett vásár szervezője ezúttal is a nagykaposi székhelyű Regionális Vállalkozásfejlesztési Szövetség. A vidék legrangosabb rendezvényének számító Copus Expo pénteken a városháza nagytermében kiállítással kezdődik. Bemutatják az egykori mesterségeket, kézművességet. A kiállításra a hazai kézműveseken kívül Magyarországról és Erdélyből is várnak résztvevőket. Ezzel egyidőben kezdődik a rendezvény szerves részét képező őszi vásár is, ahol kiskereskedők és más eladók kínálják majd áruikat három napon át. Szombaton Múltból táplálkozó jövő címmel tartanak nemzetközi szakmai fórumot, melynek keretében hazai és magyarországi néprajzkutatók, muzeológusok és kézművesség kutatásával foglalkozó szakemberek tartanak előadásokat a városháza dísztermében. (kat)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?