Kiraboltak egy ingatlanközvetítőt

ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉSKomárom. Kedd éjszaka kirabolták a Hajós üzletközpont első emeletén levő ingatlanközvetítő irodát. A tettesek az ablakon át jutottak be a helyiségbe, és elvitték a szekrényben levő fémtrezort.

ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS

Komárom. Kedd éjszaka kirabolták a Hajós üzletközpont első emeletén levő ingatlanközvetítő irodát. A tettesek az ablakon át jutottak be a helyiségbe, és elvitték a szekrényben levő fémtrezort. Közel 40 ezer euró készpénz volt benne – tájékoztatta lapunkat Božena Bruchterová, a Nyitrai Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője.

Horváth Erzsébet, a Worldreality ügyvezetője szerint profik lehettek a tettesek, ujjlenyomatot sem hagytak. „Éjjel fél kettőkor hívott az őrző-védő szolgálat, amelyre irodánk is rá van kötve, hogy betörés történt – mondta. – A tettesek tudták, mit keressenek, kizárólag a trezort vitték el, a nagy értékű laptopokhoz, amelyek az asztalokon állnak, hozzá se nyúltak. Ugyanakkor annyira magabiztosak, vagy talán szemtelenek voltak, hogy még a lámpát is felkapcsolták. Feltételezzük, hogy két összehangolt csoport követhette el a betörést, ugyanis éjjel a velünk szerződésben lévő őrző-védő társaság mindhárom szolgálati autójának kiszúrták a kerekét. Ezzel is késleltették, hogy a helyszínre érkezzenek.” Az iroda tulajdonosai azt gyanítják, hogy a városban működő őrző-védő szolgáltatást nyújtó társaságok közti konkurenciaharc állhat az ügy hátterében.

A komáromi rendőrség lopás ügyében indított nyomozást, mivel komoly a kár, a tettes 10 évig terjedő szabadságvesztésre ítélhető. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?