Kikre szavazhatunk ősszel

<p>Szenc/Galánta/Dunaszerdahely. November 15-én zajlanak az önkormányzati választások, a jelöltek szeptember 21-ig adhatták le beadványaikat, a helyi választási bizottságoknak utána öt napjuk van a beadványok ellenőrzésére.</p>

ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

Ha ez megtörtént, csak akkor hozhatják nyilvánosságra a polgármesterjelöltek és képviselőjelöltek listáját.

Szencen együtt indul

a Híd és az MKP

Együtt indul a novemberi önkormányzati választásokon a Híd és az MKP Szencen. A két magyar párt az SDKÚ-val, az SaS-szel és a Sieťtyel alkot nagykoalíciót a járási székhelyen. A két párt a tavalyi megyei választásokon is együtt mérettette meg magát, akkor hetes koalícióban indultak a szlovák pártokkal. „A megyei választásokon elért siker után felvetődött bennünk, hogy az önkormányzati választásokon is nagykoalícióban induljunk” – tájékoztatta lapunkat Duray Rezső, az MKP szenci járási elnöke. Ezt Kovács Zoltán, a Híd szenci járási elnöke is megerősítette. „Erős koalíciót hoztunk létre Szencen” – közölte Kovács Zoltán. Hozzátette, négy évvel ezelőtt nem sikerült képviselőt juttatniuk a szenci testületbe. „Akkor még fiatal volt a párt, nem vettek komolyan minket. Egyedül indultunk egy erős jobboldali koalícióval szemben” – nyilatkozta Kovács Zoltán. Szencen húsz százalék körüli a magyar nemzetiségű lakosok aránya. Duray Rezső elmondta, a vegyesen lakott városokban jellemző, hogy szlovák együttműködés alakul ki a magyarok ellen. A Híd és az MKP tizenöt képviselőjelöltet indít a tizenkilenc tagú szenci képviselő-testületbe. „A szlovák pártok nem állítottak jelölteket, a mi embereinket támogatják” – folytatta Duray Rezső. A korábbi hat választási körzetet kettőre csökkentették, ez Duray szerint előnyös lehet a magyar–szlovák nagykoalíciónak.

Öt független polgármesterjelölt

A nagykoalíció nem indít saját polgármesterjelöltet. „Még tárgyalunk arról, kit fogunk támogatni. Támogatásunkat mindig egyezséghez kötjük” – mondta Duray Rezső. Értesüléseink szerint valószínű, hogy a harmadszor induló, jelenlegi független polgármester, Karol Kvál élvezi majd a magyar és a szlovák pártok alkotta koalíció támogatását. Martina Ostatníkovától, Szenc szóvivőjétől megtudtuk, a jelenlegi polgármester mellett négy független jelölt van: Miroslav Horváth, Renáta Maczeáková, Martina Valachová és Susla Sándor. 72 képviselőjelölt pályázik a tizenkilenc tagú városi képviselő-testületbe.

Galántán hat jelölt

Galántán szintén tárgyalt a választásokon való együttműködésről a Híd és az MKP, végül elmaradt az összeborulás. A két magyar párt és az SDKÚ közös jelöltje nem vállalta a jelölést. „Megegyeztünk, mindhárom párt támogatta a közös polgármesterjelöltet, aki bejelentette, nem indul. A közös jelölt visszalépése után voltak más javaslatok, ezekben viszont nem tudtunk megegyezni” – nyilatkozta Csady Zsuzsa, a Híd járási szervezetének elnöke. A Híd Takáč Zsolt jelenlegi független képviselőt indítja a polgármesteri székért folyó versenyben. Ladislav Maťašovský, a járási székhely első embere négy évvel ezelőtt függetlenként, a Híd támogatásával nyer. Pénteken elmondta, folytatná a megkezdett munkát, már leadta az induláshoz szükséges támogató aláírásokat. Hétvégén jelentik be, melyik pártok támogatják őt. Kovács Kid Tamás világ- és Európa-bajnok profi bokszoló is ringbe száll az önkormányzati választásokon. A Galántai Városi Hivatalból nem kaptunk tájékoztatást a polgármester- és képviselő-jelöltekről. Ján Poľakovský, a városi hivatalvezető helyettese azt írta, csak a választási bizottság ülése után adhatnak információkat. Az RTV Krea értesülései szerint Takáč, Kovács és Maťašovský mellett Peter Černý, a Janko Matúška Gimnázium igazgatója, Peter Paška vállalkozó és František Gaulieder, egykori parlamenti képviselő lenne a járási székhely első embere.

Diószegen három független, egy hidas

„Diószegen négy jelölt száll versenybe a polgármesteri posztért” – tájékoztatta lapunkat Mária Gubíniová szóvivő. A jelenlegi polgármester, Szabó Antal, Koloman Hrdlica és Pavol Doval függetlenként, Boris Brunner a Híd színeiben indul. 31 képviselőjelölt szeretne bejutni a kisváros tizenkét tagú képviselő-testületébe. Tizennyolcan politikai pártok képviselői, tizenhárom függetlenként lenne a diószegi plénum tagja.

Bonyodalmak

a jelöltállítás körül

Dunaszerdahelyen a polgármesteri székért Hájos Zoltán (MKP) jelenlegi polgármester mellett indul Csicsai Gábor (Híd) parlamenti képviselő, Dakó Sándor független városi képviselő, Sebők Pál (független), Kulcsár Lajos (független), a dunaszerdahelyi Coop Jednota elnöke. A Híd 23 képviselő-jelöltet indít a választásokon, a listáról hárman tagjai a városi képviselő-testületnek: Horváth Kinga, Jarábik Gabriella, Bindics Zsolt. Korábban a testületben még öten voltak a Híd színeiben, Habán Dana képviselő a napokban elhunyt, Ravasz Marián, Benkóczki Vendel, Bachman László és Dakó Sándor pedig a párton belüli ellentétek miatt kilépett a pártból. A Híd jelöltlistáján Nagy József európai parlamenti és megyei képviselő is indul, a képviselőjelöltek között pedig a polgármesterjelölt Csicsai Gábor is szerepel. Az MKP 25 jelöltet indít Dunaszerdahelyen, a jelöltek közül többen nem párttagok. Az idei választásokon az MKP öt városi képviselője nem indul, név szerint id. Hulkó Gábor, ifj. Hulkó Gábor, Keszegh Pál, Andrássy Ferenc, Bognár Éva. Az előző választási ciklusban 13 képviselője volt a pártnak a városi testületben, időközben Bugár Zoltán képviselő kilépett a pártból, majd a testületi frakciót is elhagyta. Dunaszerdahelyről, Nagymegyerről és Somorjáról sem kaptunk még hivatalos tájékoztatást, a jelöltek listája a választási bizottságok jóváhagyása után lesz hivatalos.

Nagymegyeren nem megerősített információk szerint Néveri Sándor (MKP) jelenlegi polgármester mellett Dobis Ildikó (független) városi képviselő, Lapos Ildikó (független) képviselő, volt alpolgármester is indul, a Smer-SD Rudický Norbertet indítja, és nem megerősített információk szerint Samuel Lojkovič (független) korábban korrupciós csalás miatt börtönbüntetésre ítélt volt polgármester is a polgármesterjelöltek között van. Nagymegyeren 49-en szeretnének képviselők lenni, közülük 23 a független jelölt.

Somorján az előző évekhez képest nagy meglepetést okozott, hogy csak Bárdos Gábor (MKP), Somorja jelenlegi polgármestere indul a választásokon, a Híd nem indított saját jelöltet. A városban az előző önkormányzati választások során nyolc jelölt is pályázott a polgármesteri posztra. (béva, szcs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?