Kigyulladt a lévai Dituria áruház

Léva. Délelőtt tíz óra körül tűz ütött ki városközpontban álló Dituria áruházban. Szemtanúk szerint már negyed tizenegy körül észlelhető volt, hogy az épület tetőteréből fehér füst szivárog.

Egyszerre két-három ponton is küzdöttek a lángokkalJana Némethová felvételeA tűzoltókat az áruház földszintjén található, az utcára nyíló pizzéria tulajdonosa hívta ki. Nem sokkal ezután a tűzjelző sziréna is megszólalt. A rendőrség azonnal kiürítette az épületet, becslések szerint mintegy 250–300 ember lehetett bent, hiszen éppen erre az időre tehető a csúcsforgalom kezdete. Az épületben hozzávetőleg 25–30 üzlet található. Pánik és kapkodás nélkül hagyták el az emberek az áruházat, valószínű?leg azért is, mert ekkor még nem voltak láthatóak lángok, csak a füst áramlott a szellőzőnyílásokon. Tíz óra negyven perckor már üres volt az épület, a rendőrök lezárták a környéket, tulajdonképpen a teljes sétálóövezetet.

A helyszínre lévai, ipolysági, zselízi, mohi és aranyosmaróti, nyitrai, érsekújvári, komáromi és nagytapolcsányi tűzoltó?egysé?gek érkeztek, kilenc bevetési jármű gördült a Dituria elé. Időközben a füst már szétterjedt, a lángok is többször kicsaptak, a város szinte minden pontjáról látni lehetett a feketén gomolygó füstoszlopot. A tűzoltók, bár már háromnegyed tizenegy előtt a helyszínen voltak, az oltás féltizenkettő körül kezdődött. A tűzoltóság hivatalosan nem adott információt a késlekedés okairól, de úgy tudjuk, a vízcsapokkal volt probléma. Nem tudtak vizet pumpálni a csövekbe, de hogy mi miatt, az egyelőre nem derült ki.

A tűz valószínűleg a tetőtérben ütött ki – a klímaberendezés gyulladt ki, de a pontos okot még keresik a szakemberek. A tetőtér egy része raktárként és irodahelyiségként is szolgált. Mint megtudtuk, bonyolította az oltást, hogy a tető három rétegből állt, az alapja aszfalt, azon fazsindely van, a legfelső réteg pedig pléh. Ezért a fokozatosan lángra kapó részekhez nehéz volt hozzá férni, a tűzoltók akciója alatt szemmel láthatóan terjedt a tetőn a tűz. Egy óra körül a helyszínre érkezett a gyorsmentőszolgálat is, készenlétben várakoztak. Később egy tűzoltót kisebb sérülésekkel el is kellett látniuk.

Az áruház tulajdonosa a másfél évtizede a városban élő macedóniai vállalkozó, Husniriza Kukuli, aki a kilencvenes évek közepén vásárolta meg a volt Prior épületét. A vállalkozó elmondta, kizárja a szándékos nyújtogatást, nem gondolja, hogy valamiféle bosszúról lenne szó. Az épületet a nyolcvanas évek végén építették, s éppen tavaly korszerűsítették. Megjegyezte, szerinte fejetlenül dolgoztak a tűzoltók, az akció ideje alatt bejárt az épületbe, még a tetőre is felment, s lézengő, tanácstalan tűzoltókat látott. Szerinte ilyen esetben nem hatékony vizet locsolni, a tűzfé?sz?keket, a fából készült részeket kellett volna kiemelni. Kukuli szerint az épületben esett kár 13 óra körül olyan félmillió koronára volt tehető, de az oltás elhúzódása miatt ez az összeg még emelkedhet. Elmondta, az áruház biztosítva van, az alsóbb szintekre nem terjedt a tűz, szavai szerint az üzletek nincsenek veszélyben. A tulajdonos hangsúlyozta, nagyon örül, hogy senki sem sérült meg. Két óra körül a tetőre erősített műanyag cégtábla megolvadt alsó része a földre zuhant.

Délután három körül további utcákat zártak le a környéken, szinte a teljes belvárosban korlátozták a gyalogos- és az utós forgalmat, négy óra körül egyedül a Hősök tere környéke nem volt még lezárva.

A közegészségügyi mérések szerint a levegőbe mérgező anyagok kerültek, több járókelő rosszul lett, őket gyorsmentő szállította el. A hatóságok hangosbemondón kértek mindenkit, aki a városközpontban lakik, zárják be az ablakokat. (fm)

Hetvenöt tűzoltó dolgozott

Hat óra alatt sikerült megfékezni a lángokat. Délután fél hat körül még minden tűzoltóegység az áruház körül tüsténkedett, de a füst már csak szivárgott. Több tíz méteres körzetben állt a víz az utakon az épület körül és a járdán, az épület falát ellepte az oltóhab. A legfelső emeleten öt centiméteres magasságban állt a víz, a boltokban lévő áru egy része valószínűleg tönkremehetett. Az áruház egészen biztosan nem nyit ki egy-két napig, amíg a kárfelmérést el nem végzik. A tűzoltók az oltás befejezése után a balesetveszélyes, elégett tetőszerkezetet szétszedték, és egész éjjel őrködtek a helyszínen, hiszen a kiterjedt területen maradhatott egy-egy még parázsló tűzfészek. (fm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?