Kassa. Ha minden a tervek szerint halad, idén megdől a látogatottsági rekord a kassai állatkertben. December végéig százötvenezer vendégre számítanak Európa harmadik legnagyobb alapterületű vadasparkjában, amely egész napos időtöltést kínál az érdeklődőknek.
Kevesebb ketrec, több kifutó
Štefan Kollár igazgató örömmel dicsekedett azzal, hogy az utóbbi években veszteséget termelő állatkert a jegybevételeknek köszönhetően idén végre nyereséget tud produkálni. Pozitív szaldót legutóbb öt évvel ezelőtt sikerült elérniük az öt kis medvebocsnak köszönhetően, akik nem csak Kassa megyéből vonzották a látogatókat, hanem az Észak-magyarországi régióból is. A mackók azonban gyorsan cseperedtek, felnőtt medvékként pedig már nem jelentenek akkora attrakciót.
„Anyagi lehetőségeinkhez mérten folytatjuk a vadaspark átépítését és korszerűsítését. Minél kevesebb hagyományos ketrecet, és minél több szabad kifutót szeretnénk, hiszen Európa-szerte ez a trend, és az állatok is jobban érzik magukat a természet-közeli környezetben. Hely van bőven, hiszen az állatkert 288 hektáron terül el, állatokat viszont csak 48 hektáron tartunk” – mondta az igazgató. Štefan Kollár szerint az európai ritkaságnak számító állatkert a jelenleginél jóval nagyobb nemzetközi figyelmet érdemelne, ezért a jövőben komoly energiákat kívánnak fordítani a propagációra. Annál is inkább, mivel Kassa is pályázik az Európa Kulturális Fővárosa címre, és az állatkert adottságai ügyes reklámkampánnyal hangsúlyozva hozzásegíthetik a várost a cím elnyeréséhez.
Elefántra és zsiráfra vágynak
Kassán az állatállomány bővítését is tervezik, mivel még mindig számos olyan „látnivaló” hiányzik, amelyek tőlünk nyugatabbra már-már őshonosnak számítanak. Szlovákia egyetlen állatkertjében sincs például elefánt, ennek tartása ugyanis rendkívül költséges, ráadásul speciálisan képzett gondozók foglalkoztatását igényli. A zsiráfokkal ugyanez a helyzet. „Azért ódzkodnak tőlük az állatkertek, mert esetenként hatméteres magasságot is elérnek, és tartásuk szigorú biztonsági intézkedéseket igényel. Jelenleg 153 állatfaj 834 példánya található meg nálunk, ami gazdag kínálatnak számít, ám még nem vagyunk elégedettek. Régi vágyunk néhány zsiráf és elefánt” – közölte a kassai állatkert igazgatója. A nyári szezonban a legnépszerűbbnek a nyíregyházi állatkert ajándékaként érkezett makákó majomcsapat bizonyult, amely a gyerekek első számú kedvencévé vált. Nagy sikert aratott a játszótér és az állatkerti ketrec speciális keverékeként működő sállatsimogató is. (juk)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.