Bátka/Rimaszécs. Nem emeli lényegesen a helyi adók és illetékek összegét a Balog-völgyi Bátka és Rimaszécs község önkormányzata.
Kettős szorításban az önkormányzatok
Bátkában Mács Zoltán polgármester semmilyen adó- vagy illetékemelésére nem tett javaslatot a jövő évi költségvetés-tervezetben. Az ez évben elkezdett vízműépítés befejezéséhez még mintegy 15 millió koronára lesz szüksége. Ehhez kell a községnek az 5 százalékos önrészt felmutatnia. Az építkezés a falu vezetésének reményei szerint 2005-ben befejeződik, így a lakosság egészséges ivóvízhez juthat. Mács Zoltán szerint az idei év nagy pozitívumaként kell elkönyvelni az ösztönzpő program elindítását. „88 munkavállalóval kezdtük a szociális foglalkoztató programot. Munkájuk nyoma kézzelfogható, érdemes volt elindítani a programot. A jövő évi költségvetés tervezésekor azért nem számoltunk adó- és illetékemeléssel, mert ez tovább nehezítené az itt élők anyagi helyzetét. Sok az egyedül élő nyugdíjas, nem lehet további terheket róni a lakosokra” – mondta Mács Zoltán polgármester.
Rimaszécsen csak a földterületek után kiszabott adó emelkedik érezhetően. Az ingatlanadót és a hulladék elszállításáért kiszabott illetéket csak nagyon kis mértékben kívánja emelni. „Ha lényegesen megemeljük az adókat és a szemétszállításért befizetendő illetéket, kettős szorításba kerülhetünk. Egyrészt azok a családok, akik eddig sem tudtak fizetni, még nehezebb helyzetbe kerülnének, másrészt meg a becsületesen fizetőkre rónánk újabb terheket. Szempont volt az is a költségvetés kialakításakor, hogy az adóemeléssel esetleg behajthatatlanná váló tartozások halmozódnának fel, a községi költségvetés egyensúlya pedig nem lenne tartható. Nehéz olyan községben adót vagy illetéket emelni, ahol hetven százaléknál magasabb a munkanélküliek aránya, ahol sok család a szó szoros értelmében egyik napról a másikra él” – nyilatkozta Stubendek Márta, Rimaszécs polgármestere.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.