Kétnyelvűséget követelő plakátok, ezúttal Füleken

Fülek |

<p>A Kétnyelvű Gömörért és Nógrádért Társulás aktivistái a hétvégén kétnyelvűséget követelő plakátokat helyeztek el Füleken. Ezzel kapcsolatban közleményt juttattak el az Új Szó Online-hoz, melyet az alábbiakban teljes terjedelmében közlünk.</p>

2012. május 5-én szlovák és magyar nyelvű plakátokkal hívtuk fel Rimaszombat nyilvánosságának, elsősorban az óriásplakátokon hirdetőknek a figyelmét arra a jogsértésre, amit az egynyelvű plakátok jelentenek egy olyan városban, ahol a magyar nemzetiségű és anyanyelvű lakosság aránya bőven meghaladja a 20 százalékot. Akciónk után örömmel konstatáltuk, hogy nem csak mi gondoljuk úgy, hogy a magyar nyelvű feliratok mellőzése diszkrimináció, hanem mások is osztották véleményünket. Olyannyira, hogy a szomszédos Fülekről csatlakoztak hozzánk azok, akik elégedetlenek azzal, hogy az ő városukban is – ahol a magyar ajkú lakosság aránya még nagyobb, mint Rimaszombatban – sok csak szlovák nyelvű reklámtábla és óriásplakát található.

2012. augusztus 25-én füleki barátainkkal valósítottuk meg a második plakátakciónkat, ezúttal Füleken. Egy tucatnyi plakátot helyeztünk el a városban és annak környékén azzal a céllal, hogy felhívjuk polgártársaink figyelmét a nyelvi jogaink évek óta tartó ignorálására. Vasárnap folyamán a plakátok egy részét, körülbelül a kétharmadát eltávolították. Bízunk benne, hogy ezt olyan jog- és törvénytisztelő polgártársaink tették, akiket zavart, hogy mások tulajdonjogát megsértettük. Bízunk benne, hogy ezek a jog- és törvénytisztelő polgártársaink ugyanilyen következetesen fellépnek azok ellen is, akik évek óta figyelmen kívül hagyják és sértik a magyar anyanyelvű és magyar nemzetiségű lakosság alapvető nyelvi jogait. Bízunk benne, hogy az ő segítségükkel is sikerül egy olyan kölcsönös tiszteleten és elfogadáson alapuló együttélést kialakítanunk a szlovák és magyar ajkú lakosság között – nem csak Füleken és Rimaszombatban, hanem minden többnyelvű településen –, melyben a tolerancia nem csak jól csengő üres szólam, hanem valós mindennapi gyakorlat. Ha majd – hogy neves költőnket parafrazáljuk – a bőség kosarából mindenki egyaránt vehet, ha majd a jognak asztalánál mind egyaránt foglal helyet, akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, mert itt van már a kisebbségi Kánaán. Majd akkor mi is felhagyunk a jogsértő plakátakcióinkkal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?