Két év után végre kész a lekéri híd

Hát még akkor, ha az a híd egyáltalán nem elhanyagolható időt és pénzt takarít meg a környékén élőknek, és ha az elmúlt két év alatt már többször gondolták úgy: sosem lesz kész. Tegyük hozzá, Lekéren és környékén jogos volt az aggodalom, hiszen az Állami Útkarbantartó Vállalat lévai részlege legalább háromszor ígérte meg a Garam-híd teljes felújításának mielőbbi befejezését, ám vagy az időjárás akadályozta munkájukat, vagy éppen terveket kellett módosítani, s ami a leglényegesebb: bele kellett férniük a megszabott pénzkeretbe.

A garami nagy jégtorlódás következtében 2002 januárjában alaposan megsérült a régi, még a második világháborúból származó amerikai katonai híd középső pillére, s ezért le kellett zárni az egyetlen átjárót, amely a kisölvedieket, kissallaiakat, zalabaiakat, peszekieket összekapcsolta a lekériekkel, csataiakkal és a damásdiakkal. Arról már nem is beszélve, hogy ez a híd természetes módon kötötte össze a barsiból a honti régióba utazókat.

Szőlőművelés kerülővel

Hogy a környéken élők mennyire érezték meg a kényszerszünetet? Sánta Tibor lekéri magánvállalkozó sokoldalú ember, helyben van egy kis élelmiszerboltja, nagyban vásárol fel fűszerpaprikát egy zólyomi cégnek, komoly vadász, szőlészgazda, a mezőgazdaság és az állattenyésztés mindig is közel állt hozzá. „A híd lezárása komoly hátrányt jelentett számunkra, ugyanis a nagy, központosított oroszkai szövetkezet felbomlása után úgy alakult a helyzet, hogy a garamkissallai szőlőhegyen a környező hét faluból sok embernek van szőleje, telke. A jelenleg Garamkissallón működő kiskertész társulásban például a százhúsz szőlőtulajdonosból nyolcvanat érintett hátrányosan az, hogy csak jókora kerülővel tudtak kijárni a szőlőbe. A jelenlegi gazdasági helyzetben, amikor minden fillér és minden csepp benzin számít, alaposan meg tudja keseríteni az emberek életét az, hogy csak Zselízen keresztül, tehát – oda-vissza – 27 kilométeres kerülővel tudnak a saját tulajdonukkal törődni. A hídon keresztül ez csak 4-5 kilométert jelentett. A szőlő viszont igényes növény, egész évben megköveteli a törődést, még a téli időszakban is. A híd lezárása sok termelő kedvét végképp elvette: főleg az idősebbek inkább eladták a túloldalon található szőlejüket, mert már egyszerűen végképp nem érte meg nekik tovább művelni. Nem volt saját járművük, a kevés menetrend szerinti buszjáratra pedig végképp nem támaszkodhattak. Többek között ez is az oka annak, hogy a kissallai hegyen egyre több vadidegen tulajdonost találunk mára” – taglalta az összefüggéseket Sánta Tibor.

Gondban voltak a vadászok és a munkavállalók is

A helyi vadászszervezetnek a folyó túlparti részén több száz hektáros birodalma van, amelyet rendszeresen ellenőrizni kellett: etetni és gondozni a vadállományt, távol tartani az egyre több vadorzót. Sánta Tibor szerint az új híd a szőlőszállítást és -felvásárlást is könynyíti, és a gabonaszállítás is leegyszerűsödik, olcsóbbá válik. A „hídtalanságot” nem csak a közvetlen környéken élők sínylették meg, hiszen például Kissallón sok Párkány környéki embernek is van szőleje, vagy például a lekéri pszichiátriai intézetben is sokan dolgoznak műszakokban a Garam túloldaláról, és reggel hatra munkába lépni valóságos művészet volt, a hazajutásról már nem is beszélve.

A lényeg, hogy elkészült

Béres Lajos polgármester szerint is felbecsülhetetlen haszna lesz az új hídnak, a közúti forgalom fellendülését is várja. Ezzel kapcsolatban elmondta: mindent megtesz azért, hogy a jelenlegi, a hídon átvezető harmadosztályú utat másodosztályúvá minősítsék át, mert a tapasztalatok szerint azokat inkább karbantartják. A polgármestertől azt is megtudtuk, hogy már 1996-ban készült tervdokumentáció egy teljesen új hídról, ám annak az összköltségei mintegy 150 millió koronára rúgtak volna. (A mostani hidat 14 millióból építették újjá.) A lekériek és a környékbeliek viszont ezzel is elégedettek, és nagyon örülnek neki, csak azt sajnálják, hogy két évig húzódott-halasztódott az építés. Ám a lényeg az, hogy végre van, még ha csak egy nyomtávú is. Már kilencvenhatban is felmérésekkel igazolták, hogy egy nap alatt mintegy hatszáz jármű haladt át rajta. Végre egy régiókat természetes módon összekötő közlekedési tereptárgy. Sőt, annál jóval több is, hiszen – mint azt Béres Lajostól hallhattuk – , mióta május 5-én megnyitották, még a helyi fodrásznőnek is több a kuncsaftja. És erről is szólniuk kell a „hidas” hétköznapoknak.

Lekér. A Kovács Agro a legnagyobb mezőgazdasági cég a vidéken. Az öreg híd lezárása közvetve nekik is veszteségeket okozott, hiszen az általuk művelt 1400 hektárból körülbelül 850 a Garamon túl van. Például a közvetlenül a garamkissallói feljárónál található földterületet is csak zselízi vagy csatai kerülővel tudták gondozni. „Amíg a hidat használni lehetett, addig elég volt két járművel elhordani a termést a túloldalon dolgozó kombájnoktól, a lezárás után ehhez nyolc traktorra volt szükség” – tudtuk meg Győri Róbert ügyvezető igazgatótól, aki hozzátette, ez olykor 32 plusz kilométert jelentett. Az új híd minden szempontból jobb, negyven tonnás a teherbírása, szélesebb és sokkal jobb az útburkolata, akár kombájnokkal is közlekedhetnek rajta. „Az eddigi lezárással függ össze az is, hogy sosem tudtunk beleférni például a gumiabroncs-elhasználódási keretbe, ezt legalább ötvenezer koronával léptük túl. Ez most már megszűnik, ebben sem lesz ráfizetés” – mondja az ügyvezető igazgató. (buch)

Egy kis hídtörténet

Lekéren legelső garami hidját a helyi szövetkezet építette, fából készült. Traktorok is jártak rajta, gabonát is hordtak rajta keresztül. Amikor ez elhasználódott, amerikai katonai hídszerkezet került a helyére, amely tizenöt éven át szolgálta a régiót. A csatai híd ugyan eddig is megvolt, de azt az ottani szövetkezet saját célokra építette, és amellett, hogy az is eléggé gyatra állapotban van, nem is tartozik a közúti hálózatba. A lekéri híd eredeti tartószerkezetéből mindössze három pillér maradt meg, ezeket is megerősítették betoninjekcióval, és a vaskonstrukciót is felújították. A hídpilléreket azért is rendbe kellett tenni, mert a Garam alámosta azokat. (buch)