Két év múlva új Duna-híd épülhet

Komárom |

<p>Az új komáromi Duna-híd megvalósíthatósági tanulmánya már elkészült és május végéig kell kidolgozni az építkezési engedély kiadásához szükséges dokumentációt.</p>

A megvalósíthatósági tanulmány szerint az építkezés tervezett kezdési ideje 2016 áprilisa – áll Ján Počiatek közlekedésügyi miniszter Bastrnák Tibor (Híd) parlamenti képviselő interpellációjára adott válaszában. A beruházás finanszírozásához szükséges pénzt az unió CEF- alapjából szeretné lehívni a kormány, a közlekedési szektorban az első pályázati kiírások 2014 szeptemberében várhatók. Bastrnák Tibor évekkel ezelőtt, még Komárom polgármestereként dél-komáromi kollégájával, Zatykó Jánossal közösen fogott bele a projekt előkészítésébe, parlamenti képviselőként pedig rendszeresen interpellálja a kérdésben a szaktárca mindenkori vezetőjét. „A térség gazdasági fellendülését nagymértékben elősegíti majd az új Duna-híd, hiszen Magyarországon közvetlenül csatlakozik az M1-es autópályához” – mondta komáromi sajtótájékoztatóján Bastrnák Tibor, aki a parlamenti ciklus félidejének apropóján adott számot munkájáról. A Szlovák Útkezelő Vállalat (Slovenská správa ciest) berkeiből származó értesülés szerint a híd folytatásaként 2019-ben megkezdődhet a Komáromot északról elkerülő gyorsforgalmi út építése , amely a majdani R7-eshez kapcsolódna.

Rámutatott, hogy ellenzéki képviselőként nehéz bármilyen törvénytervezetet átültetni a 83 smeres képviselő által uralt parlamentben – az elmúlt két évben alig fél tucatszor volt erre példa –, éppen ezért tartja nagy eredménynek, hogy két indítványa is támogatást kapott. Az egyik a petárdázás korlátozására vonatkozik, a másik pedig a május elsejétől bevezetett, úgynevezett elsőbbségi kivizsgálást szabályozó törvény. Eszerint az orvosoknak a fizetett időpontot kért páciensek kivizsgálása között kétóránként legalább két órán át a nem fizetős betegek ellátásával kell foglalkozniuk. „Ez a jogszabály a betegek érdekeit szolgálja” – tette hozzá. Szólt a komáromi árvízvédelmi rendszer felújításáról is, amelyre a tavalyi júniusi rekordszintű árvíz idején tett ígéretet Peter Žiga környezetvédelmi miniszter. Jelenleg zajlik a közbeszerzés a kivitelező cég kiválasztására.

A küszöbön álló európai parlamenti választásokkal kapcsolatban a Híd EP-listáján szereplő Bastrnák Tibor mindenekelőtt a választásokon való részvételre buzdította a polgárokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?