Készülnek a strandszezonra Tornalján

Tornalja |

<p>A fürdőszezon kezdetére megújul a városi strand. Az önkormányzat egy épület tetőszerkezetét és a kék medencét is felújítja, emellett új alapokra helyezné a létesítmény üzemeltetését.</p>

 

Szögedi Anna polgármester lapunknak elmondta, a strand főépületének tetőszerkezete olyan nagymértékben beázik, hogy elkerülhetetlen volt a felújítása. „Már nemcsak a tetőszerkezet és a falak vizesek, hanem a villanyvezetékek is veszélyessé váltak” – nyilatkozott. A városi közterület-fenntartó vállalat időközben el is készült a tetőszerkezet felújítási munkálataival, amelyek közel 14 ezer euróba kerültek. Már a medence állapota sem felel meg a higiéniai előírásoknak. Több repedés keletkezett az oldalán, és az alját is rendbe kell tenni. A város vezetése már felvette a kapcsolatot a vállalattal, amely a medencét építette. Előzetes számítások alapján 6-tól 10 ezer euróig terjedhet a javítás költsége. Mivel a befektetés értéke remélhetőleg nem haladja meg a 10 ezer eurót, a város nem köteles versenypályázatot kiírni, így még ebben a hónapban, várhatóan május 15-től megkezdődhetnek a munkálatok, és a szezonnyitásra már megújult medencével várják a fürdőzőket. A költségeket egyébként a város csak megelőlegezi a fürdőnek, ilyen tétellel ugyanis nem számolt a költségvetés. Valójában a strand nyári bevételéből térítenék a munkálatok költségeit. Ezek mellett a szokásos nagytakarítást is el kell még végezni a strandon. Szögedi Anna elmondta azt is, hogy más alapokra szeretnék helyezni a fürdő működését. Több nagy befektetővel is tárgyalt már ez ügyben. Részleteket egyelőre nem árult el, de ha sikerül tető alá hozni a megállapodást, egy minden igényt kielégítő fürdője lehetne a városnak. Hozzátette, úgy szeretnék javítani a strand szolgáltatásait, hogy azok az itt élő emberek számára is megfizethetők legyenek.Ibos Emese
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?