Kész az Ipoly-híd

Szécsénykovácsi-Petőháza (Kováčovce-Peťov) |

<p>Több tucat gép dolgozik hetek óta Besztercebánya megye egyik legnagyobb közlekedési beruházásán, a Pösténypuszta és Petőháza közti Ipoly-híd bekötő útjainak építését június 2-ig kell befejezni. A hídtest elkészült, már használják, több száz tonnányi építőanyagot szállítanak át rajta naponta a magyarországi telephelyről a szlovákiai építkezéshez.</p>







Filip József, Szécsénykovácsi község polgármestere elmondta, az ünnepélyes hídavatásra június végén kerül sor, a hídépítés kezdeményezője, az Ipoly Újjáépítéséért Polgári Társulás erre az ünnepségre Szlovákia és Magyarország miniszterelnökét és a két ország pápai nunciusát is meghívta. „Hetek óta gőzerővel dolgoznak a hídhoz vezető út építésén a kivitelező cég szakemberei. Hétvégéken, sőt éjszaka is dolgoznak, hogy tartani tudják a határidőt. A műszaki átadás után körülbelül egy hónapig tart majd a híd megnyitásához szükséges hivatalos engedélyeztetési folyamat. Kormányközi szerződés már van a határhíd megnyitásáról“ - mondta a polgármester. A Petőháza és Pösténypuszta közt megépült híd szerkezete négynyílású, teljes hídszélessége 12,62 méter. Mindkét oldalán 1,75 méter széles járda van, a régi hídfőket lebontották. Mivel a magyarországi oldalon egészen a régi hídfőig vezetett aszfaltos út, ezt csak szélesíteni és megerősíteni kellett, de a szlovákiai részen mintegy két kilométer hosszú új útszakasz megépítésére volt szükség, ezen dolgoznak jelenleg. Az új hídszerkezetet úgy tervezték, hogy akár az ezeréves vízállásnak is ellenálljon. Most azért kell gőzerővel dolgozni, mert a kivitelezési munkák kezdetekor az Ipoly több hónapig pihenőre kényszerítette a gépeket és az embereket. A tavaly tavaszi és őszi árvizek miatt nem lehetett dolgozni. Az újjáépülő Ipoly-hidak közül elsőként átadásra kerülő, Pösténypuszta és Petőháza közti híd kivitelezésére uniós forrásokból pályáztak, az Európai Fejlesztési Alap 3,046 millió euró támogatást ítélt meg, ami a 3,188 millió eurós összköltségvetés 82,66 százaléka.
Az Ipoly-hidak megépítését megelőző megvalósíthatósági tanulmány szerint a híd rövid időn belül pozitív hatással lesz a határ menti térségek gazdasági életére. A Nagykürtösi járás jobb elérhetőségével az ipar mellett az idegenforgalomban hozhat jelentős fellendülést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?