Átadták az új Ipoly-hidat Helemba és Ipolydamásd közt (FOTÓK)

Átadták az új Ipoly-hidat Helemba és Ipolydamásd közt

Péntek délelőtt Szijjártó Péter, Magyarország külügyminisztere, Peter Dovhun, Szlovákia gazdasági minisztere, Rétvári Bence parlamenti államtitkár valamint Branislav Becík, Nyitra megye elnökének jelenlétében, ünnepélyes keretek közt adták át a forgalomnak a Helemba és Ipolydamásd közti új Ipoly-hidat.

Példaértékű összefogás eredménye, a jószomszédi kapcsolatok fejlesztésének újabb építőköve, komoly turisztikai és gazdasági fejlődés elindítója, egyúttal bizonyíték arra, hogy az uniós fejlesztési pénzeket hasznos és többszörösen megtérülő befektetésekbe fordítja a két ország, olyanokba, amely minkét fél előnyére válik és mindkét felet erősíti – dicsérték a szónokok az új Ipoly-hidat a pénteki avatóünnepségen. Rétvári Bence miniszterhelyettes, államtitkár, a térség parlamenti képviselője, üdvözlő beszédében hangsúlyozta, hogy egy évszázaddal ezelőtt negyvenhét híd állt az Ipolyon, jelenleg 12 áll, ebből négy a határszakaszon – és most ez immár az ötödik átkelő a határszakaszon. Ebből, is látszik, hogy már a múltban is fontosak voltak a gazdasági, kulturális, kereskedelmi kapcsolatok mindkét parton, ma pedig egyre fontosabbak, hiszen minden új híd a két ország közt egyúttal a peremvidékek fejlődését és erősödését is jelenti. Rétvári Bence szerint Magyarország és Szlovákia ezzel az új híddal is bizonyítja, hogy az európai uniós fejlesztési forrásokat kiválóan használta és használja fel, a hétköznapi élet, munka, utazás körülményeinek minőségi javítására, a regionális turizmusban rejlő lehetőségek kiaknázására. „Miközben külső migrációs nyomás miatt Európában Dániától Ausztriáig újra határellenőrzéseket állítanak vissza, mi megmutatjuk, hogy fizikai és átvitt értelemben is hidakat építünk egymás közt, újabb határátkelő pontokat nyitunk meg” – mondta az államtitkár, hozzátéve, hogy az uniós programoknak és az Európai Uniónak is ez az eredeti értelme és pozitívuma.

A peremvidékeknek is fejlődniük kell

Branislav Becík, Nyitra megye elnöke szerint a vidék infrastruktúrájának fejlesztése, a közlekedés modernizálása Nyitra megye elemi érdeke is, főképp, ha országokat összekapcsoló területekről van szó, Épp ezért nagyra értékeli azt az együttműködést és összmunkát, amelyet a szlovák és a magyar fél az új híd felépülése érdekében végzett, a baráti és profi hozzáállást. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy Nyitra megye nemzetközi kapcsolatai továbbra is erősödnek majd, és hogy Orbán Viktor minapi, Szlovákiának címzett beszólása csak egy szerencsétlen félreértés volt, Becík szerint kifejezetten jó és baráti az együttműködés a magyar partnereikkel, ennek bizonyítéka az új Ipoly-híd is, amely a megye egyik utolsó, pici kis faluját, Helembát elsővé tette, egy szempillantás alatt, főképp a Magyarországról érkezőknek. Becík a beszéde végén magyarul köszönte meg a részvételt a résztvevőknek.

Biciklivel a hídon át

Peter Dovhun, Szlovákia gazdasági minisztere beszédét azzal kezdte, hogy már annak is óriási jelentősége van, hogy egy helembai vagy ipolydamásdi lakos most már 1-2 perc alatt átmehet a szomszédba és nem kell kilométereket kerülnie, hogy a jószomszédi, családi,, baráti kapcsolatoknak most már fizikai akadálya sem lesz.

„Természetesen a turisztikai és gazdasági előnye is jelentős a hídnak, és mivel párszor már jártam ezen a vidéken, megígérem, hogy örömmel kerekezem át majd a hídon, a családdal is, és el fogunk tudni beszélgetni az itt élő emberekkel azért, hogy miképp tudunk segíteni nekik”

– mondta a szlovák gazdasági miniszter.

Galéria

Kulcsfontosságú híd

Szijjártó Péter, Magyarország külügyminisztere az avatóünnepségen úgy fogalmazott, hogy Magyarországnak eleve stratégiai érdeke, hogy minél több határátkelője legyen – különösen igaz ez Szlovákia tekintetében. Nemcsak azért, mert a szomszédok közül Szlovákiával a leghosszabb a határvonal, 654 kilométer, hanem azért is, mert rengeteg a családi, baráti, közösségi kapcsolat a határ mindkét oldalán, továbbá Szlovákia a második legfontosabb kereskedelmi partnere Magyarországnak, tavaly 17 milliárd euróért kereskedett

egymással a két ország, ami rekordnak számít és már most is 11 százalékkal nőtt a magyar export- jelentette ki Szijjártó Péter. Azért kell minél több átkelési pont a két ország közt, mert ez Szlovákiának és Magyarországnak is jó – véli a magyar külügyminiszter. „2010-ben, a mi kormányzásunk elején 22 közúti átkelő volt a két ország közt, ma ez a harminchetedik – és egyben a tizenötödik olyan átkelő, amelyet a mi kormányunk vezetésével tudunk átadni. Ez az átkelési pont a Dunakanyar nyitása miatt is jelentős – az új Ipoly-híd egyúttal megszünteti azt a méltatlan állapotot, hogy az ipolydamásdiak, helembaiak, de a térség és a régió többi lakója is csak Ipolyszalka – Letkésnél tudja átlépni a határt és folyót. Mert a Helemba- Ipolydamásd közti új híddal mindez percekre rövidül le. A szlovákok és a magyarok remekül működnek együtt a határ menti kérdésekben és remekül használják fel az uniós forrásokat – jegyezte meg Szijjártó, hozzátéve, hogy milyen méltatlan dolog is az, amikor politikai szimpátia alapján visszatartanak uniós fejlesztési pénzeket Brüsszelben. Merthogy ez a híd is példa arra, hogy hasznosan és okosan is meríthetőek ezek a pénzek. A magyar külügyminiszter egyúttal bejelentette, hogy idén még három új átkelőt adnak át Magyarország és Szlovákia közt, két újabb Ipoly-hidat, valamint egy közúti kapcsolatot a két ország keleti felében. Szijjártó hangsúlyozta továbbá, hogy a Helemba-Ipolydamásd közti, uniós forrásból épített új Ipoly-hídon vezet át a nemzetközi kerékpárút is, ezért idegenforgalmi szempontból is kulcsfontosságú létesítmény.

Az első autósok

A nyitóünnepség után az első autósok is átkeltek a hídon. Szekeres Imre és családja Párkányból autóztak át Magyarországra az új hídon. Szekeres Imre örül az új hídnak, már nagyon várták, hogy megnyissák, mert márciustól készülnek az átkelésre. Az új, 71 méter hosszú közúti hídon maximum 3,5 tonnás járművek közlekedhetnek, na és persze gyalogosok és kerékpárosok is, mert it vezet át Magyarországra az Eurovelo 6-os nemzetközi kerékpárút. Magyar oldalon a hídnál már ki van épülve, szlovák oldalon pedig, Párkánytól Helembáig már épül, és ezt várhatóan ősszel adják át. Orosz Örs, Nyitra megyei képviselő a Szövetség hídnál tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy már csütörtökön is több mint száz kerékpáros átkelőt számolt össze a hídon, tehát Helemba zsákfaluból egy fejlődő, turizmusra is építő községgé válik.

Forgalomlassítás várható  

Az új híd a munkába járás és iskolába járás szempontjából is nagyon fontos – nyilatkozta az Új Szónak Izrael Gergely, Helemba polgármestere. Mert például van olyan helembai fiatal, aki Vácra jár iskolába és mától neki sokkal egyszerűbb lesz utaznia. Nem kell Ipolyszalkának kerülni, ráadásul innen két és fél kilométerre van Szob, ahonnan vonattal Budapestre is gyorsabban eljutnak a környékbeliek. Az új hídból fakadó hátrány viszont az, mondta a helembai polgármester, hogy a lejövő forgalom zsúfoltabbá és veszélyesebbé teszi a községen áthaladó közlekedést. Ugyanakkor már keresik a rendőrséggel együtt a megoldást erre, akár forgalomlassítás, korlátozás formájában. Azért, hogy minél kisebb mértékben zavarjon az áthaladó forgalom. Izrael Gergely azt is közölte lapunkkal, hogy Helemba és Nyitra megye hosszú távú területrendezési és fejlesztési tervében szerepel egy új elterelő út megépítése, ami a falun kívülre vinné az új hídról lejövő forgalmat. Idő és pénz kérdése, hogy ez mikor épülne meg. Rományik Ferenc, Ipolydamásd polgármestere viszont hangsúlyozta, hogy a két falu és a régió turizmusa is fellendül most – ennek része a magyarországi oldalon kiépült kerékpárút is, amely a hídra vezet. „Jelenleg az Ipolydamásd – Letkés szakasz épül, illetve ősz végén a tervek szerint átadják a Párkány- Helemba szakaszt, amely az új hídon keresztül kapcsolódik a magyarországi oldalra” – mondta el az Új Szónak Ipolydamásd polgármestere.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?