Kész a Komáromi Napok logója

<p>Komárom. Kováč Angelika, a Munka Utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola kilencedikes tanulója nyerte a 23. Komáromi Napok logójának megtervezésére kiírt pályázatot. Az ő munkája kerül tehát a nagyméretű plakátokra, a műsorfüzetre, az eseményt népszerűsítő hirdetőanyagokra.</p>

V. KRASZNICA MELITTA

„A városi hivatal első ízben hirdetett ilyen versenyt Komárom alap- és középiskolásai, valamint egyetemi hallgatói számára. Összesen 17 pályamunka érkezett, ezekből választotta ki a legjobbat a Szilva József képzőművész által vezetett héttagú zsűri – tájékoztatta lapunkat Králik Róbert, a hivatal szóvivője. – Valamennyi zsűritag felállította a saját sorrendjét, az első hely 3, a második 2, a harmadik 1 pontot ért. Angelika meggyőző fölénnyel nyert.” Az első helyezett jutalma 100 euró, a második és harmadik helyezett tárgyi ajándékot kap.

Angelika tanára, Csinger Gábor ösztönzésére kezdett komolyabban számítógépes grafikával foglalkozni egy évvel ezelőtt. „Rajziskolába korábban nem jártam, de a számítógépes grafika megfogott, és önképző módon sajátítgatom el az alapokat. Tavaly a tanító bácsinak megmutattam néhány munkámat, látott bennük fantáziát, és biztatott, hogy folytassam – mondta Angelika. – Elsősorban ötlet, fantázia és sok-sok türelem kell ahhoz, hogy jó alkotás szülessen.” A városi hivatal pályázatára ismerőse hívta fel a kamaszlány figyelmét, és kapott az alkalmon. Tucatnyi vázlatot, rajzot készített, míg alkotása elnyerte végleges formáját. „Először a víztornyot szerkesztettem bele a logóba, de aztán jobban tetszett az erődrendszer-motívum. Csinger tanító bácsi is adott néhány tanácsot, például a betűtípusokkal, a színekkel kapcsolatban. Ő volt az első, akit felhívtam, miután kiderült, én nyertem meg a versenyt. Velem együtt örült a sikernek, később az igazgató bácsi és a többi tanár is gratulált” – árulta el büszkén Angelika. A pályaválasztás előtt álló lánytól természetesen azt is megkérdeztük, hol szeretne továbbtanulni, szerepel-e tervei között a grafikusi pálya. „Gimnáziumba készülök, úgyhogy van még négy évem dönteni, de az informatika és a számítógépes grafika mindenképpen ott van a lehetséges választások között. Nagyon szeretem ezt csinálni, a napokban küldtük be egy újabb munkámat egy selmecbányai pályázatra. Arról kellett animációt készíteni, milyen világ vesz körül bennünket” – mondta. Angelika végül elárulta, a pénzjutalomnál is jobban örül annak, hogy az ő munkája díszíti majd a Komáromi Napok valamennyi plakátját, szóróanyagát.

Lassan összeáll az április 26-tól május 4-ig tartó 23. Komáromi Napok programja is. Koncertet ad többek között az Ismerős Arcok, Deák Bill Gyula, Török Ádám és a Mini, Vadkerti Imre, Korpás Éva, a História és a Depeche Mode Revival Band.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?