„Keresztül kell gázolnom önmagamon”

Pedig a kassai születésű szerzetesnővérre büszkék lehetnének a város mostani polgárai. Nem feltétlenül csak azért, mert idén szeptemberben boldoggá avatják. Inkább azért, mert eseménydús életében sok olyan momentum akad, mely érdeklődésre tarthat számot.

Sára 1899-ben született Kassán, a Schalkház család második gyermekeként. A sors fintora, hogy ugyanabban a városban látta meg a napvilágot, mint két évvel korábban Szálasi Ferenc, a későbbi nyilas vezér, akinek uralma 45 év múlva Sára halálát okozta.

Sára korán félárva lett, Schalkház Lipót halála után a feleség vette át az igazgatósági tag szerepét a részvénytársasággá alakított Schalkház Szállónál. Ebből a jövedelemből nevelte három gyermekét.

A szálloda a magyar művészet közismert kassai fellegvára volt. Nyilván ez is hatással volt a cseperedő gyermekre, aki mindig vonzódott az írásművészethez.

Bátyja, Lipót visszaemlékezése szerint Sára fiús temperamentumú, határozott fellépésű gyerek volt. Mókás volt, ugyanakkor szociálisan érzékeny, és főleg a háborúsdit és más fiús játékokat kedvelte. Iskoláit Kassán végezte, majd tanítónői diplomát szerzett, de szakmájában csupán egy évig dolgozott. Az első világháború után ugyanis nem tette le a hűségesküt a csehszlovák kormánynak, ezért lett pályaelhagyó pedagógus.

Ambíciója ekkor még az volt, hogy újságíró és író lesz. Állása elvesztése után könyvkötészetet tanult, felvidéki magyar lapokban pedig novellákat, tárcákat, életképeket publikált. Többnyire a kisebbségbe került magyarokról, szegény munkásokról és nyomorban élő munkanélküliekről írt. Közben élte az újságírók kötetlen, bohém életét. „Önállóság, cigaretta, kávéház, csavargás a nagyvilágban hajadonfőtt, zsebre dugott kézzel, friss vacsora egy kis kocsmában, cigányzene” – így jellemezte később fiatalkori életét. Az írói pálya felé is megtette az első lépéseket, Fekete furulya című novelláskötete 1926-ban jelent meg.

Szerette a szabadságot. Emiatt még eljegyzését is felbontotta néhány hónap után. Nem vonzotta a vidéki gazdatisztek világa, mivel ő maga örökmozgó, szuverén ember volt. Éppen ezért meglepő, hogy életútja milyen éles fordulatot vett: 1929-ben novíciának jelentkezett a Szociális Testvérek Társaságába. A rend kassai tagjaival két évvel korábban ismerkedett meg, szociális tanfolyamot is végzett náluk. Azonnal szívébe zárta őket, pedig a rend tagjai erős idegenkedéssel nézték túl modern stílusát, életmódját. De nem küldték el, még a budapesti anyaházba is ellátogathatott.

Sára korán felismerte, mi a hivatása, ám belső küzdelmei több évig eltartottak. „Keresztül kell gázolnom önmagamon... hogy önmagamat lerázva, megsemmisítve ráeszméljek énemre” – írta egyik testvérének. Kemény önfegyelemmel rövid időn belül leszokott nemcsak a cigarettáról, hanem az újságírók szabad életéről is, hogy bizonyítsa, méltó a rend tagjává válni. Kassán majd Komáromban dolgozott hitoktatóként, ő vezette a helyi karitatív szervezeteket is, gyermekkonyhát, szegényházat, kegytárgyüzletet felügyelt, és szerkesztette a Katholikus Nő című folyóiratot. Hatalmas munkáját a rend elöljárói nem úgy értékelték, ahogy szerette volna. Nem kimerültségnek, hanem bizonytalanságnak tulajdonították fáradtságát, és mikor 1934-ben újra Kassára helyezték, nem engedélyezték neki az örök fogadalom letételét. Sára kedvét ez sem szegte, szerzetesi életmódján nem változtatott, sőt 1937-ben missziós munkára jelentkezett a magyar bencések mellé Brazíliába. Előbb azonban Pestre kellett költöznie, magyar állampolgárrá kellett válnia, tehát 1937-ben végleg elhagyta szülővárosát, Kassát. A missziós utat azonban a második világháború körüli politikai események meghiúsították.

1940-ben Sárának végre engedélyezték, hogy letegye szerzetesi fogadalmát. 1942-ben pedig, éppen a legnagyobb németbarátság idején a családnevét is megváltoztatta, Schalkházból Salkaházira magyarosíttatta.

A háború alatt a rend a nemzeti szocializmus eszméi ellen küzdött, üldözötteket bújtatott, közülük csaknem százat maga Sára mentett meg a pusztulástól. Ő azonban nem menekült meg. 1944 decemberében, karácsony után egy nappal a nyilasok körülzárták a Bokréta utcai munkásnőotthont, melyet Sára vezetett. Zsidók után kutatva négy gyanús személyt és egy hitoktatót vettek őrizetbe. Sára akkor épp házonkívül volt, de végszóra megérkezett, így őt is magukkal hurcolták. A nyilasveszélyt már hamarabb észrevette, el is menekülhetett volna, ez azonban nem fért össze egyenes, bátor jellemével, sem néhány évvel korábban megtett életfelajánlásával. Vállalta a többiek sorsát. Mind a hatukat a Dunába lőtték. A világháború pusztításai következtében Sárán kívül egyetlen szociális testvérnek sem esett bántódása. Sára életfelajánlása „azon esetre, ha egyházüldözés, a társaság és a testvérek üldöztetése következne be”, valóban beteljesedett.

Boldoggá avatását a Szentszék 1997 januárjában indította el, XVI. Benedek pápa idén áprilisban hagyta jóvá. A szertartást Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek vezetésével szeptember 17-én tartják a budapesti Szent István-bazilikában. Az eseményen többen ott lesznek a Sára által megsegített holokauszt-túlélőkből is.

A szálló két évtizeddel sem élte túl

Az eredetileg német származású Schalkház család régi szállodás dinasztia volt. Sára nagyapja, idősebb Schalkház Lipót a vendéglátóipar területén vállalkozott. Kassa legnagyobb és legfényűzőbb szállodáját 1873-ban kezdte működtetni. A hotel hamarosan a kulturális élet egyik központja lett, ám a tulajdonos csak három hónapig élvezte szállodája népszerűségét. Halála után fia, ifjabb Lipót vette át a cégvezetést, majd az ő özvegye, Klotild lett az addigra részvénytársasággá vált cég igazgatósági tagja. A második világháború után a szálloda a Hotel Slovan elnevezést kapta, és régi dicsősége fokozatosan megkopott, majd 1963-ban (más források szerint 1965-ben) lebontották. Helyét a mai Slovan Szálló foglalta el, melynek berendezése nyilván modernebb, de a kassai főutca képét a kockaépület véglegesen elrontotta. A kassai lokálpatriótáknak máig fáj a régi szép szálloda megsemmisülése. (kozs)