Kerekasztal-beszélgetés a párkányi polgármesterjelöltekkel

helyhatósági választások
Párkány |

Tizennyolc nappal az önkormányzati választások előtt izgalmasnak ígérkező rendezvényen vehetnek részt a párkányiak. A Párkányi Városi Televízió ma 18 órára a városi művelődési központba várja mindazokat, akik személyesen is szeretnének részt venni a polgármesterjelöltek kerekasztal-beszélgetésén.

 

„Az összes jelölt elfogadta meghívásunkat. Már csak ezért is reméljük, hogy a kerekasztal érdekes, tanulságos és hasznos lesz. A beszélgetésben nemcsak a jelölteket és álláspontjukat, hanem a várossal kapcsolatos konkrét elképzeléseiket és nézeteiket is megismerhetik a párkányiak” – tájékoztatta lapunkat Muszka Róbert, a Párkányi Városi Televízió üzemeltetője.

A résztvevők válaszadási sorrendjét a műsor legelején, nyilvánosan sorsolják ki. Mivel a rendezvény nem nyilvános fórum, a közönség ezúttal nem kérdezhet a jelöltektől. A beszélgetés azonban így is izgalmasnak ígérkezik. A kerekasztal szabályait és témaköreit (1.: az önkormányzat és a városi hivatal működése; 2.: együttműködés a városi hivatal, a képviselő-testület és a város lakosi közt; 3.: városi beruházások, fejlesztések, aktuális problémák; 4.: Párkány szociális, gazdasági és kulturális helyzete, közlekedés és parkolás; 5.: turisztika és turizmus, városi ingatlanvagyon, spórolás, környezetvédelem és hulladékgazdálkodás) a televízió szerkesztősége a jelöltekkel szóban egyeztette.

„A konkrét kérdéseket azonban csak a helyszínen tesszük fel. A beszélgetés háromfordulós lesz. Az elsőben a műsorvezető tesz fel kérdéseket. Minden jelölt két percet kap a válaszadásra. A második fordulóban egymástól kérdezhetnek a jelöltek. A válaszra szánt idő itt is legfeljebb két perc. Végül a polgármesterjelöltek röviden – egy perc terjedelemben – közvetlenül is szólhatnak a választókhoz” – árulta el Buchlovics Péter, az est moderátora.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?