Kérdésessé vált a Dafné sorsa

<p>Komárom/Nyitra. Bizonytalanná vált a mentálisan sérült embereket gondozó Dafné szociális otthon sorsa; a Smer–KDH többségű Nyitra megyei testület ugyanis megszüntette azt a tavaly szeptemberben született határozatot, amely szerint az egykori gadóci mezőgazdasági középiskola évek óta üresen álló épületét alakították volna át, és oda költöztették volna a Dafné</p><p>hetven lakóját.</p>

V. KRASZNICA MELITTA

A tavalyi júniusi árvíz idején a víz elöntötte és lakhatatlanná tette a Komárom őrsújfalui városrészében levő ingatlant, ahol évtizedekig éltek a sérült emberek. Először ideiglenesen az Ipari Szakközépiskola kollégiumában, majd más megyei, illetve magánkézben levő nyugdíjas- és szociális otthonokban helyezték el őket. A gondozottak hozzátartozói és a nevelők már akkor jelezték: ezeknek a mentálisan sérült embereknek fontos az állandó környezet, a megszokott kapcsolataik, emellett speciális bánásmódot igényelnek. Petíciót is írtak a Dafné megszüntetése ellen, és úgy tűnt, a megye talált is megoldást a problémára. A testület szeptemberben úgy döntött, hogy a gadóci iskolát alakítják át, de érdemi lépések nem történtek.

Suba alatt

beterjesztett anyag

Időközben új testület állt fel. Stubendek László (MKP) képviselő január elején interpellálta Milan Belica régi-új megyeelnököt, arra keresve a választ, milyen stádiumban van az iskola átalakítása, illetve mi van a Dafné gondozottjaival és alkalmazottaival.

„Belica február derekán kelt válaszában azt írta, a megye 2014–2016-os költségvetés-tervezetében szerepel a gadóci épület felújításához szükséges összeg, a megyei hivatal illetékes osztálya pedig most készíti elő a közbeszerzést a projektdokumentáció kidolgozására – tájékoztatta lapunkat Stubendek László. – Ezért is ért minket hidegzuhanyként, hogy a március 24-i ülésre, mondhatni suba alatt, az eredeti határozat megszüntetésére vonatkozó anyagot terjesztett be a megyei hivatal. Ráadásul olyan álságos módon, hogy csupán a határozat számát tüntették fel, a Dafné nevét le se írták.”

Az ülésen Stubendek László javasolta, vegyék le a napirendről ennek a programpontnak a megtárgyalását. Egyrészt Belicának az ő interpellációjára adott válaszára hivatkozott, másrészt arra a tényre, hogy a megyei önkormányzat csupán a március 24-i ülésen hagyta jóvá a szakbizottságok összetételét. Tehát a beterjesztett anyagot a bizottságok meg se tárgyalhatták. A gondozottak speciális helyzetét ecsetelte a képviselők előtt a Dafné egyik volt alkalmazottja is, de érvelése süket fülekre talált. A Smer–KDH többségű testület nem szavazta meg a program elnapolását, jóváhagyta viszont a korábbi határozatok megszüntetésére vonatkozó beterjesztést.

Első lépés

a felszámolás felé?

„Nem tudni, mi lesz a Dafné további sorsa, de a történtek miatt azt kell feltételeznünk, hogy a megyei hivatalkövetkező lépése az otthon felszámolása lesz” – mutatott rá a képviselő.

Teljes bizonytalanság uralkodik a Dafné még megmaradt dolgozói körében is. A 35 dolgozóból mára csupán 12-en maradtak, kilenc személynek már a költözéskor felmondtak, egyeseket nyugdíjaztak, 23-at a gondozottaknak ideiglenesen helyet adó intézményekben helyezték el, de az utazással járó nehézségek és egyéb okok miatt közel ötven százalékuk felmondott.

„Aki soha nem dolgozott sérült emberekkel, az el se tudja képzelni, milyen megrázkódtatást jelent nekik ez a hercehurca – mondta a neve elhallgatását kérő egyik alkalmazott. – Fél év elteltével is szinte naponta rákérdeznek, mikor költözhetnek vissza, és mikor lesznek megint együtt korábbi társaikkal, az ismerős nővérkékkel. Mit mondhatunk nekik? Eddig biztattuk őket, de a megye legutóbbi döntése után erre egyre kisebb esélyt látunk.” Olláry Aladár, az egyik gondozott hozzátartozója úgy véli, a megye gazdasági döntést hozott, amely morálisan igencsak megkérdőjelezhető és egyáltalán nem veszi figyelembe a gondozottak igényeit. „Már azt is nehéz volt elfogadni, hogy ideiglenesen öt–hat intézménybe szórták szét őket, ráadásul nem mindenütt megfelelőek számukra a körülmények – mondta. – Eddig abban bíztunk, hogy Gadócon ismét otthonra lelhetnek. Azt el sem tudjuk képzelni, mi lesz ezután.”

A hivatal az üres helyekkel érvelt

A megyei hivatal szociális osztályának vezetője, Miluša Budayová az általa kidolgozott anyagban azzal érvelt, hogy Nyitra megye területén 90, ebből a Komáromi járásban 88 szabad hely van az egyes önkormányzati, illetve szociális magánintézményekben. Ez tény. Ugyanakkor tudni kell, hogy a magánintézményekben sokkal magasabb a díjszabás, mint az önkormányzatiakban. Értesülésünk szerint a Dafné gondozottai eddig a számukra eredetileg megszabott összeget fizették, de nem tudni, mi lesz, ha a megye esetleg felszámolja a Dafnét. Egyáltalán befogadják-e őket, ha nem csupán átmeneti időről lesz szó. „Valószínűleg azt sem gondolták át a megyei hivatalnokok, hogy az ápoltak túlnyomó többségét megfosztották önrendelkezési jogától, és közülük sokan a mi gyámságunk alá tartoznak. Ráadásul állandó lakhelyük még mindig Őrsújfalun van” – mutatott rá a Dafné egyik munkatársa. Miluša Budayová indoklásában egy 2015. január elsején életbe lépő törvénymódosításra is hivatkozik, amely a szociális szolgáltatások rendszerét érinti. Eszerint egész éves bentlakásos ellátásra csupán a törvényben pontosan meghatározott pszichiátriai betegek lesznek jogosultak és nekik úgynevezett specializált intézményeket kell létrehozni. A Dafné alkalmazottja szerint ez az érvelés szintén félrevezető, mivel náluk a legtöbb ápolt megfelel ennek az előírásnak, tehát igen is van létjogosultsága az intézménynek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?