Kényszerüdülés helyett örömtáborba a gyerekkel

Alkotnak a leendő szobrászokDömötör Ede felvételeiA kezdeti esetlegességet szerencsére felváltotta az egyre tudatosabban működő nyáritábor-szervezés, melyet a különböző polgári szerveződések, alapítványok, környezetvédelmi, kulturális csoportosulások fognak össze, rendszerint egy-egy megszállott igyekezetének eredményeként, akinek önzetlensége, elhivatottsága rendszerint magával ragad még néhány embert, akik segítséget nyújtanak mind a szervezésben, mind pedig a táborok fenntartásában s a programok megvalósításában. Ennek függvényében különböző az egyes táborok anyagi vonzata is, a Felvidéken ez az ingyenestől a heti háromezer koronás nagyságrendek között mozog, aminek viszont nem kell tükröznie a tábori tevékenység színvonalát, a szervezők és szakértők odaadásának szintjét, a különböző foglalkozások gyerekközpontúságát, lelki közelségét. Tudok olyan táborhelyről is, ahol a gyermekküldetést egyszerű üzleti tevékenységnek tekintik, ahol a szeretetre, az együttlétre alig jut tér és idő, megint másutt a gondoskodó odafigyelés jelenti a gyerektábor alapvető küldetését.

Karván, a Mátyusföld délkeleti csücskében található Duna-parti kisközségben második alkalommal rendezték meg azt a kézműves és képzőművészeti tábort, amely éppen a szervezők odafigyelő szeretete, a szakmai vezetők igényes kiválogatása, a környezet és a tavalyi tábor hangulatának híre miatt sokak által várt eseménnyé emelkedett a közeli és a távolabbi környéken is.

Csollár Petronella a tábor egyik fő szervezője és társ művészeti vezetője elmondta, idén két egymást váltó csoportban üzemeltették a tábort, összesen több mint százhúsz gyerek volt jelen. Szakmai alapismereteket mintegy tizenöt ágazatban szerezhettek a résztvevők, tételesen drótformázásban, makramézásban, korongozásban, szalmakötésben, gyertyakészítésben, batikolásban, virágkötésben- és készítésben, szövésben, csuhézásban, nemezelésben, kosárfonásban, gyöngyfűzésben, gipszformák- és figurák készítésében és festésében. A gyerekek a tábor teljes ideje alatt szabadon mozoghattak az egyes szakmák bemutatói között, hiszen nem az volt a cél, hogy valamelyik mesterséget professzionális szinten elsajátítsák, hanem inkább az, hogy kedvük szerint megismerkedhessenek a kihalófélben lévő népi mesterségekkel, s rátermettségük, kézügyességük, kreativitási szintjük szerint termékeket készítsenek. Nem kapott megrovást az a táborozó, aki az adott pillanatban épp az egyik foglalkozással sem tudta, vagy akarta magát lekötni, mindenki szabadon gazdálkodhatott idejével.

Pillanatok alatt megmutatkozik a tiszta gyermeki lélekben rejlő kreativitás Csollár Petronella arról is beszélt, hogy a KORAVA Duna-menti Vidékfejlesztési és Kulturális Társulás nem csupán az évenként megismétlődő tábor megszervezését tekinti feladatának, hanem kísérleteket tesz arra is, hogy ezt a térséget bevigye az európai információs hálózatba azzal az egyáltalán nem titkolt szándékkal, hogy a Komárom–Esztergom útvonal mellett fekvő jó adottságokkal rendelkező község bekerüljön az európai falusi turizmus vérkeringésébe. Ritka ma tájainkon az olyan település, ahol az egykori népi mesterségek ma is élnek, sőt fiatalok gyakorolják olyan színvonalon, amely a legmagasabb igényeket is kielégíti. A makramékészítő Mészáros Éva, a korongozó ifj. Tóth Tibor, a szalmakötő Tóth Szidónia, a viaszgyertya-készítő Török Erzsébet, a batikoló Török Tímea, a virágkötő Vincze Zsuzsa és Václav Ilona, a drótformázó Tücsök Angelika, a szövő Mitas Márta, a csuhézó Zsíros Magdolna, a gipszformázó és -festő Csollár Petronella mindannyian karvai lakosok. Ezt a szellemi tőkét és szakmai készséget nem szabad a véletlen történésekre bízni, hiszen családok, közösségek megélhetése múlhat azon, hogy milyen módon sáfárkodunk Istentől adott és kapott tudásunkkal.

Duka Róbert a marcelházi magyar iskola igazgatója, karvai lokálpatrióta, aki a táborlakókat szemléletesen megismertette a község történelmével, úgy vélekedett, a kisközségben létrehozott tábor összefogta a falu lakosságát. Nemcsak a tehetősebb réteget, hanem azokat is, akik maguk is megélhetési gondokkal küszködnek. Ismételten megható élmény volt, amikor idős emberek karkosárban hozták a gyümölcsöt, szörpöt, mézet, mert úgy érezték, hogy ez a tábor az egész falué, és fontosnak érezték, hogy maguk is hozzájáruljanak azzal, amijük van. Duka Róbert annak a véleményének adott hangot, hogy az ilyen táboroknak csak akkor van létjogosultságuk, ha minden gyerek számára az ott töltött idő élményt és örömünnepet jelent, amelyre minden időben majd jó szívvel gondol vissza. Ezért igyekeztek úgy kialakítani a tábor mindennapjait, hogy a gyerekek egyrészt érezzék a törődést, ugyanakkor viszont ne feszélyezze őket a pedagógiai felügyelet. Legyenek előre felvázolt programok, hiszen erről szól a kézműves és képzőművészeti alkotótábor, de jusson tér a játékra, a gyermeki kreativitás kibontakozására, a testi és lelki felüdülésre is. Az sem mellékes szempont, hogy a szülők biztonságban érezzék a gyerekeiket, ezt szem előtt tartva a község elöljárósága nappali és éjszakai ügyeletet biztosított a táborban lakók számára. Noha a jelen gazdasági körülmények között az emberek túlnyomó többsége a túlélésre rendezkedett be, a KORAVA-tábort az Illyés közalapítvány és a helyi önkormányzat mellett még huszonkilenc vállalkozó és intézmény támogatta, ami egyértelműen arra utal, hogy a támogatók hiteles embereknek ítélték meg mind a szervezőket, mind pedig a szakelőadókat. Szép számmal akadtak olyan szülők, akik már a jövő évi táborozási lehetőségek iránt érdeklődtek, a mostani táborozók pedig egyöntetűen kijelentették, jövőre, ugyanitt, és a lelkesedésük nagyon őszintének tűnt.

A kisújfalusi Búcsi Dávid, miközben önfeledten korongozott, elárulta, már korábban is találkozott az agyagozással, de akkor nem volt korongozási lehetősége, csupán kézzel gyúrt figurákat készítettek. Elmondta azt is, hogy napjában két-három szakma gyakorlását próbálja ki, melyek közül több is közel áll hozzá, mégis az agyaggal foglalkozik a legszívesebben, mert nagyon jó a tapintása és rendesen összemaszatolhatja magát „az emberfia”. Az ön-összemaszatolásban vélhetően a marcelházi Czibor Dani járt az élen, akinek volt olyan nap, hogy a korongozás, batikolás, nemezelés, festés önfeledt művelése következményeként több alkalommal is át kellett öltöznie.

A karvai táborban felkért előadó és művészeti vezetőként jelenlevő dr. Kocsis Ernő meglepetéssel tapasztalta a tábor meghitt hangulatát. Úgy tűnik, mondta, mintha a gyerekek régóta ismernék egymást. Semmi jele nincs a kapkodásnak, az unatkozásnak, mindenki belemerül a munkájába, s ha ráunt valamire, akkor odább költözik egy, vagy két asztallal. Mint mondta, az ő sátoruk alatt, ahol mellette Otmár Sándor akvarellre tanítja az érdeklődőket, az olajfestésen kívül szinten minden technikával foglalkoznak. Úgy tűnik, a gyerekek a krétapasztellt kedvelik a legjobban, talán a könnyű kezelhetősége miatt, vagy éppen azért, mert önmagukat is kiszínezhetik. A mester úgy vélekedett, hogy a rendelkezésre álló rövid idő ellenére pillanatok alatt megmutatkozik a tiszta gyermeki lélekben rejlő kreativitás, ami mellett ebben az adott esetben a tehetség, az adottság, vagy a rajzkészség másodrangúvá szelídül, mert nem erről szól a mese. A gyerekek, akik köré ülnek, vélhetően nem tudják s nem is akarják megérteni, hogy az a fehérhajú ember, aki esetleg kiigazítja egy-egy mozdulatukat, vonásukat, festőművész, hanem valaki, aki úgy beszél a tájról, annak szépségéről, az esőfelhőről, egy szál virágról, hogy a jelenlévők kényszert éreznek a látottakat papíron, vagy kartonon ábrázolni. Nem baj, ha nem olyanra sikerül, amilyen a valóságban, hiszen minden esetben a gondolatot és a vágyat fogalmazzák meg, s ez csodálatosabb, mint maga a valóság. Kocsis Ernő elmondta azt is, hogy az ilyen helyeken nem a tehetséges gyerekeket választja ki magának, hanem a gyerekek választják ki őt, rajta keresztül pedig a képzőművészetet. Jelentőségteljesnek tartotta azt, hogy a tábor végeztével a táborozók alkotásaiból kiállítást installálnak, hiszen ezáltal sikerélményhez juttatják a gyerekeket, amely a lélek építkezése során meghatározó szerepet játszat.

Csollár Petronella az idei tábor tapasztalatait elemezve elárulta, hogy a jövő évi táborban teret kívánnak biztosítani a hiperaktív gyerekeknek is, mert az idei tábor egyértelműen bizonyította, hogy az ilyen gyerekek figyelmét egy-egy szakma szokatlanul hosszú időre leköti, azok a pedagógusok és szakmai vezetők pedig, akik idén is vállukon vitték a tábort, kellő türelemmel és szakmai alázattal rendelkeznek ahhoz, hogy az ilyen gyerekek számára is élménnyé tegyék a szakmai tábor idejét.