Kell a harmadik oldal

A civil szervezetek nélkül nehezen tudná az MKP előkészíteni a megyei választásokat, ezért a Csemadoknak is be kell segítenie a felkészülésbe – hangzott el a Csemadok Galántai Területi Választmányának ülésén.

A civil szervezetek nélkül nehezen tudná az MKP előkészíteni a megyei választásokat, ezért a Csemadoknak is be kell segítenie a felkészülésbe – hangzott el a Csemadok Galántai Területi Választmányának ülésén. Mézes Rudolf titkár szerint előválasztási kampányt kellett volna szervezni, nyilvános nagygyűléseken a helyi szervezetekben 30-40 emberből kellene javasolni egy-egy képviselőjelöltet, ami sokkal demokratikusabb lenne, mint ha az MKP járási elnökségei választanák ki a megyei képviselőjelölteket. A Csemadok galántai választmányának őszi rendezvényei között szerepel a november 10. és 25. közötti Régiók találkozása rendezvénysorozat, melynek nyitórendezvényeként javasolják a Létünk a tét közösségi fórumot, melyen a státustörvénynyel kapcsolatos kérdéseket is megvitatnák. Mint ismeretes, a magyar igazolvány megszerzésére benyújtott kérvényeket öt szlovákiai magyar szervezet – az MKP, a Csemadok, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége és a Cserkészszövetség – képviselőiből összeállított bizottságok ítélik meg. A kérvényeket az arra kijelölt központokban, irodákban lehet majd benyújtani. A magyar belügyminisztérium 30 ilyen központot hoz létre a Kárpát-medencében, ebből 6 lesz Szlovákiában. (gl)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?