Kedden ért véget az ülés

Tornalja. Az elmúlt héten félbeszakadt önkormányzati ülés kedden folytatódott azon pontok megtárgyalásával, melyekről korábban az egyes képviselői csoportoknak, illetve a polgármesternek eltérő véleménye volt.

Tornalja. Az elmúlt héten félbeszakadt önkormányzati ülés kedden folytatódott azon pontok megtárgyalásával, melyekről korábban az egyes képviselői csoportoknak, illetve a polgármesternek eltérő véleménye volt. Időközben a képviselők frakciónként találkoztak Dubovszky László polgármesterrel és Pásztor István elöljáróval. Az egyeztetésnek köszönhetően a keddi folytatás konstruktív hangnemben zajlott. A vitás kérdésekről sikerült a képviselőknek megállapodniuk, így közös álláspontot tudtak kialakítani azzal a kérvénnyel kapcsolatban is, mely alapján a közelmúltban megszüntetett óvoda épületét szerették volna megvásárolni. Az érdeklők az egészségügy terén nyújtanak szolgáltatásokat. Korábban engedélyt kaptak az orvosi ügyelet ellátására és a betegszállításra. Most szeretnék tevékenységüket kiszélesíteni huszonnégy órás orvosi ügyelettel, egyúttal a Sajószárnya városrészben található elfekvő részleget is üzemeltetnék. Ezt a részleget azonban át kell helyezni más épületbe, mert a bérelt, egykori kastély már nem felel meg az előírásoknak. A gyorsmentő szolgálat keretein belül szeretnének egy helyiséget is felszerelni életmentő berendezésekkel, ahol a gyakori közúti balesetek áldozatainak vagy az infarktuson átesett betegek állapotát stabilizálnák, s csak ezt követően szállítanák őket kórházba.

A képviselő-testület egyértelmű támogatásáról biztosította a kérvényezőket, azonban az épületért felkínált összeget nem tartják reálisnak. Mivel azonban a kérvényezők nem kívánnak magasabb vételi árat felajánlani, illetve egyértelművé tették, hogy számukra a bérleti szerződés nem elfogadható, további egyeztetések céljából a kérdést elnapolták a decemberi ülésig. Ugyancsak szóba került a közelmúltban kft.-vé átalakított szolgáltató üzem, valamint a Tengerszem strandfürdő finanszírozása is. Mindkét kérdés orvoslása érdekében egy-egy szakmai bizottságot hozott létre a testület azzal a feladattal, hogy tárgyaljanak a potenciális beruházókkal.

A tanácskozáson a polgármester felolvasta Gaál Imre MKP-s önkormányzati képviselő levelét, melyben a forrás betegsége miatt lemondott mandátumáról, egyúttal sor került az új képviselő eskütételére is. Erre a posztra a választási eredmények alapján Kraxner Jolán független jelölt került, aki egyébként már több alkalommal is részt vett az önkormányzati munkában. Az egyes napirendi pontok mellet szóba került a Magas-Tátrát sújtó ökológiai katasztrófa is. A képviselő-testület 50 ezer koronás segélyt szavazott meg a károk elhárítására. Az ülés az esti órákban ért véget.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?