Kassától New Yorkon és Budapesten keresztül Bostonig mindenhol loholt már a tanító bácsi

Kölcsönös gratuláció 2000. október 1-én Kassán a célbaérés utánDulai Ferenc archívumábólDulai Ferenc zselízi tanító, 1969-ben diplomázott Nyitrán, testnevelés – 1-4 – szakon. Már fiatalon számtalan sportágba belekóstolt, sakkozott, asztaliteniszezett, úszott, focizott, kézilabdázott. Ez utóbbit harminchat évesen hagyta abba, de a futást nem. – Ha már a kondi miatt úgyis lefutom a napi tíz-tizenöt kilométert, vagy kerékpáron letekerem a húsz-huszonhatot, a hosszútávfutás mellett döntöttem, ez lett a szívügyem – mondja a tanár úr. Az elhatározást tett követte, 53 évesen, 1999-ben benevezett a kassai maratonira. A távot négy óra tizenegy perc alatt futotta le, s bár ez még nem számított komoly fegyverténynek, az utóbbi három évben minden jelentős maratonin részt vett, és az eredményei is javultak. A tavalyi kassai maratonin például már személyi csúcsot döntött, a távot 3 óra 27 perc alatt futotta le. A 2001-es év volt azonban rendkívüli, több szempontból is. Októberben még Kassán versenyzett, novemberben már a New York-i maratonin koptatta a kilométereket. – A kassai iroda szervezésében jutottunk ki a maratonira. Elég nehéz volt támogatókat szerezni, de a zselízi sportklub, a munkahelyem és magánemberek is segítettek, ha másképp nem, hát úgy, hogy megszólítottak: – Beszállok ötszáz koronával, csak küldj nekem egy képeslapot – emlékszik vissza mosolyogva Dulai Ferenc, és így folytatja: New York épp a tragédia napjait élte, a verseny előtt rendkívül feszült volt a hangulat, és mivel a maratonin több mint százezren vettek részt, példátlanul szigorú biztonsági intézkedéseket vezettek be. A Verrazzano-hídnál például egyszerre kilenc helikopter pörgött felettünk. A verseny az 5 városrészt és 5 hidat érintett (Staten Island, Brooklyn, Qeens, Bronx, Manhattan), a cél a Central parkban volt, egyébként itt is edzettünk, na meg a Hudson partján. Bár a résztvevők mozgását egész ottlétünk alatt szigorúan korlátozták és ellenőrizték, elmondhatom, hogy a világ egyik legprofibban szervezett és legnagyobb maratoniján vettem részt. A nap bármely percében szinte minden kívánságomat teljesítették, a maratonin szempillantás alatt hozták az üdítőt, az energiaitalt, a kekszet, bármit, amire egy versenyzőnek csak szüksége lehet. Egyetlen gondom akadt célba érés után, nem ihattam sört. Bár nem szeretem, de 20–30 km futás után mindig megiszom egy pikolót, ugyanis rendbe hozza a gyomromat. New Yorkban viszont erről szó sem lehetett. Ám a két lányom „megmentett”, a célban zacskóban kínálták oda a nedűt. Egyébként a korcsoportomban harmincötezren futottak, én a 2496. lettem, Mikuláš Dzurinda miniszterelnök kevéssel utánam ért célba. El kell mondanom, hogy a nagykövetség és személyesen Martin Bútora nagykövet úr is rendkívül figyelmes és barátságos volt a nyolc szlovákiai versenyzővel, sok rendezvényen találkoztunk a kormányfővel is. Együtt ültettünk jácinthagymákat (ez a New York-iak iránti részvétet jelképezte), ott voltunk azon a tűzoltóállomáson, ahol egy szlovák származású, de a tragédia során elhunyt tűzoltó dolgozott, részt vettünk a maratonit megelőző ENSZ-futáson is. Persze jólesett, amikor Dzurinda úgy fogott velem kezet New Yorkban, hogy még Kassáról emlékszik rám... Noha a város összes nevezetességét megnéztük, a világkereskedelmi központ környéke volt a legdöbbenetesebb. Irdatlan romhegyek, pusztulás. Már előtte kétszer jártam Amerikában, az egyik lányom Floridában tanít az ottani egyetemen, a másik pedig New York-i lakos, légikisasszony, rengeteg családi fotón szerepelt a két torony. Összeszorult a torkom, amikor már csak a hűlt helyüket találtam – fűzi tovább a szót Dulai tanár úr. – Persze, a verseny után ünnepeltünk, Qeensben csaptunk bulit, a Česko-Slovenská Kolibában. Egyébként a buliról jut eszembe, maratoni versenyek előtt a szervezők úgynevezett pasta-partikat rendeznek. Magyarán, sok tésztát eszünk – ennek egészségügyi oka van. A tésztaféléket ugyanis sokkal később égeti el a szervezet, mint más ételféleséget, egy maratoni futó számára tehát ideális energiaforrásnak számítanak – teszi még hozzá Dulai Ferenc. A tanár úr a repülőútról is mondott pár érdekességet. Ne feledjük, 2001 novemberéről van szó, tehát a Prága–New York járaton is rendkívüli biztonsági előírásokat léptettek életbe, Dulai Ferencnek még a zakója bélését is átkutatták, és a pilóta tanácsára még a bőröndben felejtett húsos szendvicset is feltüntette az amerikai biztonsági szolgálatnak, ám ennek ellenére a New York-i maratoni élete meghatározó élménye marad. Tavaly a budapesti futóversenyen is indult, bár ott az időjárás komiszkodott, szakadó esőben, hidegben, fogvacogva futottak. A pesti maratoni nagyobb, mint a kassai, háromezer ember vágott neki a 42 kilométeres távnak. Dulai Ferenc Pesten 3,31-et futott, de Kassán legutóbb már 3,27-et. S hogy mik a további tervei? Április tizenhetedikén Bostonban „lohol” majd, 35 ezer hosszútávfutó közt. Aztán Berlin következik, az egyik legnagyobb európai maratoni. Dulai Ferenc a napokban ünnepelte az ötvenhatodik születésnapját. Más az ő korában már a nyugdíjas évekre gondol. Nem úgy a zselízi tanító, aki nemzetközi rangú versenyeken öregbíti Szlovákia és szűkebb pátriája jó hírnevét. A Tűzszekerek c. angol film főhőse jut róla eszembe. – Ja, és evezek is – mondja a búcsúzáskor huncut mosollyal. További sok sikert, tanár úr!