Kassán nyolcan indulnak a főpolgármesteri posztért

<p>Kassa. A kelet-szlovákiai metropolisban nyolc jelölt száll harcba novemberben a főpolgármesteri székért.</p>

ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS

Eredetileg kilencen jelentkeztek, de a jelöltlista-leadás után néhány órával a Szlovák Munkásszövetség (ZRS) visszavonta a negyvenkét éves Marián Skurkai jelölését. Ahhoz, hogy Richard Raši, Kassa jelenlegi főpolgármestere megvédje főpolgármesteri címét, hét ellenfelet kell legyőznie a helyhatósági választásokon. A jobboldali pártok nem tudtak közös jelöltet állítani. Nyolc párt – KDH, SDKÚ, NOVA, SaS, MKP, KDS, OKS és DS – Kassa egykori főpolgármesterét, Rudolf Bauert támogatja. Múlt héten a Sieť is bemutatta főpolgármesterjelöltjét a harminchét éves Alena Bašistovát, akit a Híd is támogat. Függetlenként indul Ján Dečo egykori KDH-s politikus, valamint Jozef Holečko és Jaroslav Džunko is. A Tip párt színeiben Boris Urbančík volt újságíró száll harcba a voksokért, az idén bejegyzett Jednota – ľavicová strana Slovenska jelöltje pedig az 55 éves Ivan Goňko lett. A városi képviselő-testületbe, amely novembertől ötven helyett már csak negyvenegy tagú lesz, 316 jelölt közül választhatnak a szavazópolgárok. A kassaiak novemberben duplán voksolhatnak, ugyanis főpolgármesteren és a városi képviselőkön kívül a huszonkét városrész polgármesterét és a városrészek képviselőit is megválasztják. (na)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?