Kassa: Az egyetemi kórház intézkedéseket tesz a kanyarójárvány ellen

kassa kórház
Kassa |

A kassai Louis Pasteur Egyetemi Kórház (UNLP) további lépéseket tesz a kanyarójárvány megfékezése érdekében. „A kórházunk minden osztályán és klinikáján számba vesszük, hogy mely egészségügyi dolgozóink vannak beoltva kanyaró ellen, és melyek azok, akik már túl vannak ezen a betegségen” – közölte a TASR-rel Ivana Stašková, a kassai UNLP szóvivője.

A szóvivő ezenkívül azt is elmondta, hogy a kórház ingyenes védőoltást biztosít az intézmény alkalmazottainak. „Az oltást elsősorban azoknak az egészségügyi alkalmazottaknak ajánljuk, akiknek még nem volt kanyarójuk, illetve nem voltak a standard eljárás szerint két adag vakcinával beoltva. Arra szintén van lehetőség, hogy az alkalmazottak csupán elővigyázatosságból oltassák be magukat” – pontosított  a szóvivő azzal, hogy ezt a lehetőséget már az alkalmazottak egy része ki is használta. 

Kapcsolódó cikkünk

Stašková elmondása szerint a kassai UNLP a kassai Közegészségügyi Hivatallal (RÚVZ) is együttműködik, valamint kapcsolatban van más egészségügyi intézményekkel is, mint például a Kassai Egyetemi Gyermekkórházzal (DFN) és az eperjesi (Prešov) J. A. Reiman Egyetemi Kórházzal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?