Kalandorok kíméljenek, ha eljön a harmadik világ!

Boris Bartalský mérnök: „1992-ig folyt kitermelés ezen a helyen”Somogyi Tibor felvétele Mielőtt újfent a körmöcbányai aranyügy tárgyalásába fognék, fontosnak tartom, hogy néhány, a téma szempontjából rendkívül fontos körülményt tisztázzak.

Az első az, hogy a bevezetőben már említett, általános nagy igazság csupán kisebb részigazságok halmaza, magyarán: mindenkinek igaza van egy kicsit. A másik, hogy független szakember ebben az országban nincs; az állami hivatalok alkalmazottai ugyanis szükségszerűen kenyéradó gazdáik álláspontján vannak, a külföldi tőkecsoportoknak elkötelezett bányamérnökök, geológusok pedig meg mernek esküdni arra, hogy az igazság – a pénzzel együtt – odaát van.

Nem elhanyagolandó szempont az sem, hogy a Felvidék középső és keleti részén fekvő városok többsége éppen a bányászatnak, illetve az arra kapcsolódó gazdasági ágazatoknak köszönheti fellendülését, és hogy az ország bányaüzemeiben már régóta használják a cianidos eljárást az arany kinyerésére.

Végezetül – és talán ez a legfontosabb szempont – nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy az aranynál jóval értékesebb „árucikkek” is léteznek, például a félelem. Az aranyércből csak aranyat lehet kinyerni – a félelemből viszont számtalan hasznos dolgot lehet kovácsolni. Elég „odahatni” egy kicsit...

A felsorolt szempontok figyelembevételével a körmöci aranyügy már korántsem az, aminek első látásra kinéz.

Terepszemlére fel!

Kerek egynegyed évvel azt követően, hogy a kanadai Tournigan Gold Corporation szlovákiai leányvállalata, a Kremnica Gold Rt. közreműködésével a környezetvédelmi tárca elé terjesztette az aranybányászat újraindítását célzó, 217 oldalas tevékenységi tervét, a Pozsonyt Kassával összekötő gyorsforgalmi útról rátérek a Körmöcbányára vezető ország-útra. Előtte még megcsodálom a Garamszentkereszt (Žiar nad Hronom) határában éktelenkedő, hegynek is beillő meddőhányót. Tudván, hogy a Magyarországról behozott bauxit feldolgozása során visszamaradt meddőkőzetet helyezik itt el, kicsit visszásnak tűnik az anyaországi környezetvédők tiltakozása, hiszen a meddőhányótól nem messze ott kanyarog a Garam, mely közvetlenül a Dunába ömlik. Bár ciánt nem, egy sereg más, a Duna élővilága szempontjából nem biztos, hogy hasznos anyagot tartalmazhat az a több százezer vagy millió tonna kőzet, melyre lassan kilátót kell építeni, hogy az ember ellásson a másik végébe. Körmöcbányán a tervek szerint még ennél is nagyobb meddőhányót hoznának létre – a kitermelési tervekből arra lehet következtetni, hogy méretét tekintve egyharmadával felülmúlja majd a garamszentkeresztit.

Körmöcbányára érkezve meglepő kép fogad: a város polgármestere hatalmas kalapáccsal a kezében bontja a pénzverde falát. Hivatalának egyik munkatársától tudom meg: nem kell megijednem, a város első embere nem került lapátra – egyelőre –, csupán ünnepélyes aktus keretében kijelöli a pénzverde múzeumának új bejáratát. Hogy majd azon özönöljön ki s be a nép, ha a város egyedülálló érmegyűjteményét és technikatörténeti csodáit látni óhajtja. Tekintettel a közelgő helyhatósági választásokra, a város vezetése – a fent nevezett polgármestert is beleértve – már egy ideje ugyanazon az állásponton van, mint a lakosság többsége, s ez így is van rendjén. Utóvégre kit képviseljenek, ha nem a lakosságot? Hogy néhány hete-hónapja még üdvözölték az aranybánya újbóli megnyitását, ma már nem sokat nyom a latban.

Végül is választások éve van...

Vélt és valós veszélyek

„Látja ott, azt a hegyet? No, az el fog tűnni” – közli velem nem sokkal később Ľuboš Kürthy, a Kremnica nad zlato Polgári Társulás vezetője, a város főterének felső szegletében állva, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a városközponttól alig egy kilométerre található „válságövezetre”. A társulást nem egész két hónapja jegyezték be, és mint vezetője elmondta, céljuk, hogy részt vállaljanak a projekt elbírálásában.

„A lakosság részéről rengeteg kérdés merült fel a bányászattal kapcsolatban, ám nem akadt, aki elfogadható válasszal szolgálhatott volna” – mondja Kürthy úr. – Ezért független szakembereket, elsősorban geológusokat, biológusokat, vegyészeket és environmentalistákat kértünk fel a szak-értői vélemény kidolgozására. Szakértőink véleményéből kiderül, hogy az Európai Unió valamennyi, bányászati tevékenységre vonatkozó előírásainak maradéktalan betartása mellett is számos negatív hatásnak lesz kitéve az itteni lakosság. Elsősorban a levegőbe kerülő port, valamint a zajszennyeződést tartjuk károsnak. Gondoljunk csak bele: a felszíni bányaműben az év 350 napján, napi három műszakban folyik majd a kitermelés – a város központjától alig egy kilométerre. Mivel naponta több tonna robbanóanyagot „lőnek majd el” a bányaműben, úgy véljük, ezáltal veszélybe kerül a város lakóházainak statikája is – a régebbi műemlékekről már nem is beszélve. Komoly aggályaink vannak a napi több tonnányi cianid felhasználása miatt is, hiszen a világ nem egy táján vezetett már környezeti katasztrófához, miközben a környezetre nézve kevésbé káros módszereket is ismerünk. Mi nem hiszünk abban, hogy majd a bányaturizmus vonzza a városba a látogatókat; ehhez itt nincsenek meg a feltételek. A város viszont épp tavaly kapott az Európai Uniótól 120 millió koronás támogatást az idegenforgalom fejlesztésére. Megjegyzem: a város hosszú távú fejlesztési tervében is éppen ez a gazdasági ágazat dominál, bányászatról szó sincs benne...”

A nevezett polgári társulás fennállása óta más, komoly eredményt is fel tud mutatni; aktív résztvevőivé váltak a bányászati törvény megregulázási folyamatának, mert erről kiderült, hogy elavult, ósdi.

„Ez esetben az a gond – fűzi hozzá a civilben különben műemlékvédelemmel foglalkozó Kürthy úr –, hogy a bányászati törvény a kitermelők érdekeit helyezi a közérdek fölé. Sőt a bányászatot egyenesen közérdeknek tekinti. Pedig ez nem mindig van így; meggyőződésünk, hogy Körmöcbánya esetében például a kitermelés újraindítása ráfizetéses lesz, tehát még csak gazdasági szempontokról sem beszélhetünk.”

A Kremnica nad zlato Polgári Társulásnak ma mintegy kétezer tagja van; az általuk megfogalmazott petícióhoz 43 szlovákiai és 70 magyarországi polgári társulás és szervezet csatlakozott. Véleményem szerint ez is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy egy ilyen nehéz évben, mint az idei (a java még hátravan), számos, az elbírálási folyamatban érdekelt, az arany-kitermelési tervet korábban támogató intézmény negatív állásfoglalást adott ki. Ezek birtokában nem nehéz elhitetni a környék lakosságával és a laikus közönséggel, hogy a projektnek csak rossz oldalai vannak.

Angol lecke kezdőknek

Jaroslav Hašek feledhetetlen Dekameronjának egyik fejezetében azt írja, hogy Körmöcbányán még a macskakőnek is akkora az aranytartalma, hogy abból a környék összes falvának a tartozását ki lehetne fizetni.

Hašek óta – bár nem telt el egy évszázad sem – a nevezett város sajtója erősen leromlott. Legutóbb például a – nagyon találó Körmöci Újság címet viselő – helyi lapban közzétett, a Slovakia Gold Rt. által feladott hirdetés váltott ki jelentős botrányt. „Jöjjön angolt tanulni – áll az apróhirdetésben –, mert bár az angol nyelv ismerete nem feltétel ahhoz, hogy társaságunknál munkát kapjon, erősen növeli az ön munkapiaci esélyeit. Hetente kétszer, munka után 3-3 órában. A kurzus március 15-én indul a helyi iskolában.”

Mint megtudtam, a kurzust mégsem kezdték el a megadott helyen, mert az iskolaigazgató felhívta a részvénytársaság elnökét, és közölte vele: a köz nyomásának engedve mégsem adja bérbe a cégnek az iskola termeit. Szorgos kezek ugyanakkor egy éjszaka leforgása alatt teleragasztották a várost röplapokkal, melyek általában az „Angolosok, vigyázat!” felszólítással kezdődnek, majd ekképp folytatódnak: First Lesson (Első lecke) – Hello boys, we all love you! (Jó napot, Körmöcbánya polgárai, mindannyiukat szeretjük, és célunk az, hogy megszabadítsuk önöket az aranyuktól, illetve a tébláboló turistáktól!) Beautiful future – Hogy elérjük nemes céljainkat, bármit hajlandók vagyunk megígérni önöknek, ami csak eszükbe jut!

Egy másik változat arra hívja fel a tisztelt nagyközönség figyelmét, hogy ne adják el lelküket az ördögnek, aranyukat és nyugalmukat pedig a tőkésnek (akit nem is oly rég még burzsujnak neveztünk). Innen már komolyan csak egy lépés, hogy valaki elsüsse a helyi Auróra ágyúit.

Boris Bartalský, a Kremnica Gold Rt. vezérigazgatója terepszemlére invitál; a város központjától légvonalban alig egy kilométerre található Šturec-völgy becserkészése a fél méteresnél mélyebb hóban igazi alaszkai aranyásókhoz méltó feladatnak tűnik – az első száz méteren. Közben ugyanis meg kell mászni egy hegyoldalt; mögötte terpeszkedik a hatalmas kráter.

„Itt, a Šturec-völgyben 1992-ig folyt az arany- és ezüstérc kitermelése – tudom meg a geológustól. – A másik jelentős telér közvetlenül a város alatt húzódik, elődeink azt fejtették. Mégpedig olyan intenzitással, hogy számos ház szerkezete megkárosodott, a templomot pedig szét kellett szedniük, és egy másik helyen felépíteniük. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ez a lelőhely kiterjedését tekintve csak átlagosnak nevezhető, a világ legtöbb országában pedig csupán a kisebbek közé sorolnák. Ami az ellenérveket illeti, szerintem egyértelműen a félretájékoztatásra, illetve a bányászati és az ércfeldolgozási eljárások terén való járatlanságra épülnek. Ma ugyanis már nem engedélyezik olyan eljárás alkalmazását, mely közvetlen veszélyt jelent az életkörnyezetre, illetve a lakosságra nézve, és a veszélyes anyagok – így a cianid – alkalmazását egy sor, szigorúan ellenőrzött nemzetközi norma szabályozza. Ezek betartását az Európai Unión kívül az ENSZ is felügyeli. A bányászati tevékenység befejeztével természetesen helyreállítanánk a fejtő környékét, mégpedig az általunk létrehozott alapból, melybe a bevételeinktől függetlenül folynának be a pénzek. S hogy a vöröspataki ciánszennyezést hozzák fel példaként? Ott egy rosszul megtervezett, s még rosszabbul kivitelezett folyamatról volt szó, mely nem is végződhetett másképp.”

A környezeti katasztrófánál maradva: Zuzana Balážová környezetvédelmi aktivista a harmadik világ víziójával riogatja a közvéleményt, az afrikai és ázsiai államokat hozva fel példaképp. Ha valami, ez biztosan nem használ egyik félnek sem, mert a bohózat szintjére degradálja a szakmai vitát. Pedig születhetne egy megvalósíthatási terv, mellyel mindkét (vagy még több) fél jól járhatna.