Jutalmat kapott a sokat bírált érsekújvári főellenőr

Štefan Rovňaník
Érsekújvár |

A városi önkormányzat legutóbbi ülésének legvitatottabb témája Štefan Rovňaník főellenőr kérelme volt. A főellenőr azzal fordult a testülethez, értékeljék jobban a munkáját. 2100 eurós fizetéséhez havi hatszáz euró jutalmat kért.
 

Tizenkét képviselő támogatta ezt a javaslatot, öten ellenezték, öt képviselő tartózkodott. Martin Starzyk független képviselő a vitában felrótta Rovňaníknak, hogy 2015 novemberében, amikor kipattant a botrány a Bethlen Gábor utcai szlovák alapiskolában elsikkasztott csaknem 150 ezer euró kapcsán, nem végezte rendesen a munkáját. A pénzt a könyvelő magánszámlájára utalták át, aki ellen hűtlen kezelés gyanújával indítottak eljárást. Nemcsak ebből az egy iskolából tűnt el pénz, hanem két érsekújvári óvoda számlájáról is több mint kétezer eurót utaltak át egy magánszámlára. Rovňaníkot bízta meg a testület, ellenőrizze minden városi iskola és óvoda gazdasági intézkedéseit, és azt, kinek a jóváhagyásával utalják át a pénzt. Starzyk akkor javasolta a testületnek a főellenőr leváltását. A testület úgy döntött, először írásbeli figyelmeztetést küld, amelyben konkrét kifogást emel Rovňaník munkája ellen, amiért nem fedte fel idejében a hiányosságokat. Štefan Rovňaník a sajtó képviselőinek akkor azt nyilatkozta, lelkiismeretesen végezte a munkáját, nem őt terheli a felelősség az iskolában történtek miatt, az iskola vezetőjének kellett volna folyamatosan ellenőriznie az átutalásokat.
 

Az ülésen a képviselő-testület szétosztotta a városi támogatásokat is. A legtöbb szervezet az érsekújvári sportrendezvényekre, illetve a klubok fenntartására kért támogatást. Jelentős összeget hagyott jóvá az önkormányzat a városi szervezeteknek, egyházaknak, iskoláknak és sportkluboknak a legutóbbi testületi ülésen.

Érsekújvár önkormányzata a kért 875 717 euró helyett 180 ezer eurót tudott szétosztani a huszonegy városi sportklub között, így is jóval több támogatást kaptak a sportéletben tevékenykedők, mint más egyesületek. A testület foglalkozott továbbá egy vállalkozó kérelmével, aki gyakorlópályát építene a futballistáknak a hokipálya közelében. Az egyházakat 8700 euróval támogatta a város, ugyanekkora összeget hagyott jóvá a szociális szolgáltatásokat nyújtó önsegélyező csoportok működésére. A kulturális szervezetek 70 ezer eurót kaptak. Kiemelt támogatást, évi 25 ezer eurót kapott a Csemadok és a Matica slovenská helyi szervezete. A testület a legtöbb magyar kulturális programot kínáló KultúrKorzó és a Csemadok helyi szervezetének javaslatára néhány éve úgy döntött, kétévente kap kiemelt városi támogatást valamelyik magyar szervezet. A KultúrKorzó tavaly gazdálkodhatott a kiemelt támogatásból, idén 3 ezer eurót hagyott jóvá a város a civil szervezeteket tömörítő egyesületnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?