Jubileumi Madárles tábor Búcson

A hét folyamán lesz solymászbemutató, bagolyszámlálás, madárgyű- rűzés, madármegfigyelés, kiállítás és több előadás is.BúcsA héten rendezik meg a Madárles tábort a Katona Mihály Alapiskolában.A tábor ötlete 2007-ben, a Katona Mihály Napokon merült fel, amelyen előadást tartott Katona Mihály (csupán

A hét folyamán lesz solymászbemutató, bagolyszámlálás, madárgyű- rűzés, madármegfigyelés, kiállítás és több előadás is.

Búcs

A héten rendezik meg a Madárles tábort a Katona Mihály Alapiskolában.

A tábor ötlete 2007-ben, a Katona Mihály Napokon merült fel, amelyen előadást tartott Katona Mihály (csupán névrokona az iskola névadójának), a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület tagja. Az sem volt véletlen, hogy éppen ő adott elő az iskolában. Lukács Ágnes földrajztudós, aki lelkesen kutatja a Búcson eltemetett földrajztudós, csillagász és lelkész, Katona Mihály (1764–1822) életét és hagyatékát, keresi a Katona vezetéknevű személyeket is. Így akadt rá a madárkutató Katona Mihályra, és vitte el Búcsra 2007-ben.

2008 óta minden évben megtartják a Madárles tábort, amelynek programjában előadások, megfigyelések, madárgyűrűzés, csillagászat és sok más érdekesség szerepel. „A táborok során kiderül, kinek mihez van tehetsége, vonzalma, az egyik fotózik, a másikat a meteorológia kezdi érdekelni, a harmadikat a természetben való megfigyelések kötik le – magyarázta Győző Andrea iskolaigazgató. – Az iskolaudvarban és a faluban madárbódékat helyeztünk el, ahol figyelik a fiókák fejlődését, télen etetjük a madarakat, a diákok bekapcsolódnak a fecskefészkek feltérképezésébe, a gólyák számolásába.”

Évről évre négy természeti környezetben – erdő, vizes élőhely, mezőgazdasági terület és lakott környezet – figyelik a madarakat, és nemegyszer új fajokat is felfedeznek. A Madárles tábor idei programjában lesz solymászbemutató, bagolyszámlálás, madárgyűrűzés, madármegfigyelés, kiállításmegnyitó, ásványbemutató és számtalan előadás. A foglalkozásokat Katona Mihály és Gúgh János, a Szlovák Madártani Intézet munkatársa vezeti.

A Komáromi járásban az év eleje óta tucatnyi helyen regisztráltak madárinfluenzás gócpontot, ezért felmerül a kérdés, nem jár-e bármilyen veszéllyel a madarak megfigyelése. Miholics István, a Komáromi Regionális Állategészségügyi Hivatal igazgatója szerint ilyesmitől nem kell tartani. Egyrészt Búcson és környékén nem találtak fertőzött állatokat, másrészt a vírus egyelőre nem terjedt át emberekre. „A diákok messziről figyelik a madarakat, és ha esetleg elhullott állatot találnának, nem fogják meg puszta kézzel. A Komáromi járásban egyébként visszavonulóban van a madárinfluenza, néhány gócpontot, ahol több mint egy hónapja nem volt újabb eset, már ki is vettünk a monitorozott területek közül”– tette hozzá a szakember.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?