ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁSIpolyság. Huszadik alkalommal rendezte meg az ipolysági Musica Aurea énekegyüttes hagyományos Adventi hangversenyét. December 8-án újra megnyílt a város katolikus temploma a zenekedvelők előtt.
Jubileumi Adventi hangverseny
ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS
Ipolyság. Huszadik alkalommal rendezte meg az ipolysági Musica Aurea énekegyüttes hagyományos Adventi hangversenyét. December 8-án újra megnyílt a város katolikus temploma a zenekedvelők előtt. A hangversenyt 1992-ben rendezték első ízben a kóruszene népszerűsítésére és az adventi hangulat mélyebb átélésére. Az állandó ipolysági fellépők mellett magyarországi kórusok emelik az ünnep fényét. Idén a törökbálinti Cantabile kórust látták vendégül, de részt vett már a rendezvényen a veresegyházi Gaudeámusz kórus, az újfehértói Városi Ifjúsági Kórus, a budapesti Gemma Splendida és az Ubibene énekegyüttes is, tavaly pedig St. Martin hozta el a karácsony hangulatát. „Teremtettünk egy hagyományt, és ezt ápolni, folytatni kell: ennek a jegyében építjük a repertoárt egyházi kórusművekkel. Fellépési lehetőséget adunk a város minden kórusának” – mondta N. Tóth Anikó, a rendezvény egyik főszervezője. A négy ipolysági kórus idén is széles repertoárral érkezett – a karácsonyi dalok mellett gregorián, gospel és modern dalok egyaránt felcsendültek. A jubileumi ünnepség kulcsfontosságú momentuma volt a Musica Aurea énekegyüttes fellépése, amely idén ünnepli fennállása 15. évfordulóját. A program csúcspontja a közös éneklés volt – kicsik és nagyok együtt énekelték a Mennyből az angyalt, a két felnőttkar pedig Kodály Zoltán Esti dalával zárta az Adventi hangversenyt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.