Jövőre megszorítások

Nyitra. A megyei önkormányzat pénzügyi bizottságának legutóbbi ülésén elemezték a jövő évi költségvetés sarokszámait – tudtuk meg Farkas Iván parlamenti képviselőtől, az említett bizottság elnökétől.
A jövő év lesz az utolsó, amikor a megye bevételi oldalát kizárólag a pénzügyminisztérium dotációja képezi majd.

Nyitra. A megyei önkormányzat pénzügyi bizottságának legutóbbi ülésén elemezték a jövő évi költségvetés sarokszámait – tudtuk meg Farkas Iván parlamenti képviselőtől, az említett bizottság elnökétől.

A jövő év lesz az utolsó, amikor a megye bevételi oldalát kizárólag a pénzügyminisztérium dotációja képezi majd. A megyének 2005-ben már saját bevételekkel kell rendelkeznie, nem kap támogatást a tárcától. Jövőre a megyei költségvetés egyes tételeire a minisztérium szintén nem szab meg konkrét összegeket. A megyei önkormányzat kap egy összeget, és saját hatáskörben kell eldöntenie, mire mennyi jut. Hozzávetőlegesen egyelőre csak egyetlen számadat ismert: a megye jövőre körülbelül 1-1,1 milliárd koronára számíthat a költségvetésből. A minisztériumok csak ajánlatokat tesznek majd az egyes megyei költségvetési tételek felhasználásának módjáról, a felhasználás formájáról a megye dönt. „Mindez átmeneti lépcsőfokot jelent a pénzügyi decentralizációban” – mondta lapunknak Farkas Iván. Nagyobb lesz az önállóság, de a felelősség is. Most még minden a jövő évi állami költségvetés jóváhagyásától függ. Nyitra megyében főleg az egészség- és az oktatásügy van sanyarú helyzetben, de a közlekedési vállalatok dotációjával is akadnak gondok. Mint megtudtuk, a legutóbbi minisztériumi ajánlásban a tárca egy koronával sem emelte meg a megyén belül működő nyitrai, illetve érsekújvári autóbusz-közlekedési vállalat (SAD) jövő évi támogatását. A megyei közgyűlés egészségügyi, illetve pénzügyi bizottsága együttes ülésén azt tűzte ki célul, hogy jövőre a megye hatáskörébe tartozó egészségügyi intézmények – a lévai, a vágsellyei, a komáromi és a tapolcsányi kórház, valamint a párkányi rendelőintézet – költségvetése egyensúlyba kerüljön, épp ezért határozatot hoztak, hogy az intézményekről azok vezetői mielőbb osztályokra lebontott, részletes anyagi helyzetelemzést dolgozzanak ki. Feladatuk az is, hogy konkrét javaslatokat tegyenek az intézmények további, gazdaságos működtetésére. A megyei önkormányzat a felmérések ismeretében dönt majd arról, hogy jövőre menynyit áldoz az egészségügyre. Farkas Iván arról tájékoztatott: a megye érdeke az, hogy minden egyes kórházban az alapvető, az élet védelme szempontjából nélkülözhetetlen ellátás megmaradjon, az viszont már az egyes igazgatók feladata eldönteni, hogy ennek érdekében hol, milyen területeken takarítanak meg pénzt. A megszorító lépéseket viszont meg kell tenni, hogy az intézmények adósságállománya ne növekedjen tovább, s az egészségügyi intézmények elkerüljék az esetleges csődeljárást vagy bezárást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?