Győr. Október 16-án, jövő kedden nyílt napot tart a kisalföldi megyeszékhely Széchenyi István Egyeteme – tájékoztatta az Új Szót a rektori hivatal kommunikációs titkárságának vezetője. Hangsúlyozta, a rendezvényre a szlovákiai magyar érdeklődőket is várják, nekik külön tájékoztatással is szolgálnak.
Jövő kedden nyílt nap a győri Széchenyi István Egyetemen
A Városi-Egyetemi Csarnokban (Egyetem tér 1) jövő kedden 8 órától fogadják a nyitott kapuk programra érkezőket. 10 órától a tanulmányi épület nagyelőadójában Bakos Károly, a magyar oktatási tárca vezető főtanácsosa a felvételi eljárás változásairól, Író Béla egyetemi főtitkár a győri egyetemen választható képzésekről, a tanulmányokról, a jelentkezési stratégia fontosságáról és kialakításáról ad tájékoztatást a végzős középiskolásoknak – tudtuk meg a kommunikációs titkárság vezetőjétől. Az egyetem hallgatói és oktatói 11 órától a csarnokban épített standokon a nappali, a levelezős, a távoktatási képzések és a felsőfokú szakképzések mellett bemutatják az intézmény informatikai hátterét, kollégiumait, szak?kollégiumait, idegennyelvi képzéseit, a testnevelés és az élsport színtereit, a hallgatói szervezeteket, az elnyerhető tanulmányi és szociális ösztöndíjakat, a külföldi részképzéseket, a karrierlehetőségeket, az ERASMUS és más európai képzési ösztöndíjakat, a PRACTING gyakorlatorientált képzési programot, a mérnökképzés laboratóriumait, a zenekarokat, az egyetemen működő szervezetek és cégek szolgáltatásait.
A határon túli magyaroknak – különös tekintettel a szlovákiai fiatalokra – győri továbbtanulási lehetőségeiről több helyszínen adnak tájékoztatást.
Az egyetem vezetői a nyitott kapuk rendezvényen és azon kívül is szívesen bemutatják az intézményt a Győrbe látogató középiskolai osztályoknak, tanáraiknak, a szülőknek, az érdeklődőknek. A látogatás tervezett időpontját a [email protected] e-mail címen jelezhetik az érdeklődők – tájékoztatta az Új Szót a felsőoktatási intézmény kommunikációs titkársága. Winkler Csaba közölte, a téli felvételi tájékoztató program 2008. január 8-án lesz. (kor)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.